2011. december 27., kedd

Karácsony

Karácsonyi borzalom
nincsen fa, s jutalom.
Rosszak voltak a gyerekek,
a Jézuska nem erre megy.
Kihagyja a kis házat,
s a túloldalon néhányat.
Csak néznek a gyerekek,
mi történt, nem értenek.
Hisz a dolog érthetetlen,
eddig sosem történt ilyen!
Itt valami tévedés lesz,
mert itt sok a jó gyerek!
Ki ők nem maradhatnak,
erről szól a Karácsony-nap.
Minden bűnünk jóvátéve,
s világít a fenyő fénye.
Tudják ezt a kisgyerekek,
egyik a naptárt nézi meg.
"Tévedtünk, még nincs Karácsony!"
kiáltja, s egyet táncol.
"Elnéztük a naptárt lányok-fiúk!"
Majd holnap jön a kis Jézus!
Minden gyermek megnyugszik,
kis lelkük elcsendesedik.
Egy pillanatra megijedtek,
de már tudják, csak jók lehettek.
Mert olyan gyermek-bűn nincsen,
mely nélkülözné a Karácsony-kincset.
Mindenkinek van jutalma,
hol egy baba, hol egy labda.
Vagy egy szép új hintaló,
kisvonat, robogó.
Gyermekkacaj száll a fényben,
Anya-Apa örömére.
Mert ők tudták, tévedés van,
a naptárban van még egy nap.
Csak a gyerekek nézték el,
majd rájöttek, s minden rendben.
Örömünnep a családban végre,
minden jó, ha jó a vége.
Legyetek jók gyerekek,
a Karácsonyra készüljetek.
Eljő az minden évben hozzátok,
jutalmatok mindig megkapjátok.

Én pedig Kellemes Ünnepeket Kívánok!
gyermekfotó a fáról :))



2011. december 1., csütörtök

A kis teve versenyez

Krisztián meséje a fiúknak

Élt egy kis teve a sivatagban, az anyukájával.
Kétpúpúak voltak, szépek, erősek.
Büszke is volt a kis teve a családjára, a teveségére, és sokat beszélgetett erről anyukájával.
- Miért van púpunk?
- Abban tároljuk a folyadékot, emiatt tudunk sokáig fennmaradni a sivatagban is.
- És ha kifogy belőle a víz?
- Nem fogy ki soha teljesen, mert olyan hosszú ideig elég, amennyi idő alatt találunk új forrást, ahol tudunk inni.
A kis teve megnyugodott, és meglátogatta egypúpú barátját, a dromedárt.
- Szia dromedár!
- Szia kétpúpú barátom, hogy vagy?
- Szaladtam hozzád, elmondani, milyen jó nekem, hogy két púpom van, mert így hosszú időre is bemehetek a sivatagba. A vizem sokáig elég, nem kell sietnem sehová úgy mint neked.
- Akkor gyere, fussunk versenyt!- kérte a dromedár.
A kis teve magabiztosan állt oda, majd a rajt szóra elindultak.
Futottak, futottak jó messzire, de a kis teve hamar kifulladt, lemaradt.
- Várj, dromedár, várj! Nem bírom. Nem értem mi van velem? Pedig erős vagyok ám! És teli a púpom.
- Pont ez a baj ezzel. A két teli púpod nehéz, nem tudsz miatta gyorsan futni.
Nekem egy púpom van, az könnyebb, ezért én gyorsabb vagyok.
- Értem dromedár, ne haragudj ha gúnyoltalak.
- Semmi baj teve barátom, gyere holnap is, majd labdázunk.
A kis teve elindult, most a másik barátjához, az alpakához.
- Szia alpaka, hogy vagy?
- Szia sivatagi barátom, jól, köszönöm. Mi szél hozott?
- Meg akarom tudni te gyors vagy, vagy messzire tudsz menni. Hisz a rokonom vagy, de nincs is púpod! Főleg kettő.
- Gyere velem.-kérte az alpaka, és elindultak a magas, sziklás dél-amerikai hegyek között.
Mentek vagy két kilométert, emelkedtek pár száz métert, mire is a kis teve kifulladt.
- Álljunk meg, nem bírom én ezt a terepet sem. De miért?
- Mert nagyok a púpjaid, nehezek, és te is sokkal nagyobb vagy nálam.
Én ide lettem kitalálva a hegyvidékre, rövidebbek a lábaim, kisebb a testem is.
Te sík terepre termettél, oda való vagy. Én pedig ide. A hegyvidéken pedig víz is több van, mint a sivatagodban. Nekem nem kell púp.
- Köszönöm szépen, most is okosabb lettem.- mondta a kis teve, majd némi labdázás után haza is ment.
Ott elmesélte az anyukájának miket tanult, majd bebújt az árnyékba pihenni.

2011. november 15., kedd

A falióra és a számológép

A számológép egy nagyon büszke tárgy volt.
Büszke volt a tudására, hogy rá mindig szükség van.
Mert vele számolnak ki összeadásokat, szorzásokat, bevásárlólisták összegét, egyenlegeket, sőt még függvényeket is. Igazi tudósnak gondolta magát, aki nélkül nincs élet.
Le is nézett minden más tárgyat, használati eszközt, különösen  a faliórát.
Mert azon csak tizenkét szám van, mindig ugyanabban a sorrendben, és mást sem tud, csak tik-takolni.
Mondta is neki mindig:
- Látod óra, én mindig máshol vagyok. Asztalon, zsebben, fiókban. Te meg csak lógsz ott a falon, és kattogsz.
- Nem kattogok kedves számológép, hanem számolom a perceket.
- És? Össze tudsz szorozni két percet? Ki tudsz vonni belőlük egy órát? Nem. Én jobb vagyok, punktum.
- Akkor jobb vagy.- mondta az óra, és egyszerűségénél fogva nem is vitázott tovább, csak mutatta az aktuális időt.
Szerette a saját életét, nem volt azzal semmi gondja.
Ami neki kellett megkapta, ha késett vagy sietett véletlen pár percet, akkor beállították, ha poros volt lepucolták, és sosem hagyták napokig egy fiókban.
Egyszer aztán merülni kezdett az eleme.
Bizony, minden szerkezetes dologgal megesik ez, amit elem működtet.
Az apuka nem vette észre, hogy megállt az óra.
Ránézett, megállapította hogy korán van még munkába menni, megnéz egy filmet.
Mikor kiment valami harapnivalóért, látta hogy ugyanazt mutatja az óra, mint előtte.
Akkor az elromlott! El fog késni a munkából.
Nekiállt gyorsan öltözni, és szaladt.
Később hívta fel a feleségét, hogy cseréljen elemet, mert az óra fontos hogy jól járjon.
Az a legfontosabb.
Hallotta ezt a beszélgetést az óra, és még nem működve is büszkén húzta ki a mutatóit.
Ő egy fontos tárgy! A legfontosabb!
Mert számolni papíron is lehet ám, de időt mérni nem!
A számológép sem volt süket, csak ő meghúzódott a fiókban, és ott szégyellte magát.
Legközelebb pedig elnézést kért az órától és minden más tárgytól, akiket addig lenézett.
Elismerte, hogy ők egyaránt mind fontosak, csak ki ebben jó, ki abban.

2011. november 12., szombat

Miért nem vonatozott a sárkány

Élt egy sárkány a világban, aki mindenhová repülve ment.
Merthogy a sárkányok jól tudnak repülni és szeretnek is.
A mi sárkányunk legalábbis nagyon szeretett repülni. Mikor a tenger felett repült, akkor az ugráló delfineket, bálnákat, vonuló halakat nézte, vagy simán a tenger hullámzását.
Az erdők felett a fák tetejét, a rajtuk élő mókusokat, madarakat.
A városok felett pedig a házakat.
Most épp át kellett repülnie a tenger túloldalára, elvinni egy csomagot valakinek.
Repült, néha egy-egy hajón vagy kis szigeten megpihent.
Mikor odaért, már nagyon elfáradt. A szárnya nem akart rendesen működni, ezért elment egy sárkány-doktorhoz.
Akik minden városban megtalálhatóak voltak, mióta így elszaporodtak a sárkányok.
Nem sokat kellett várnia az orvosra, mert csak egy sárkány bébi volt előtte, akinek a lába fájt.

Az orvos szerint a sok repülés miatt kimerült a szárny-ereje, pihentetni kell. Ha viszont neki nincs két hete, hogy itt maradjon ezen a parton, akkor menjen vonattal vagy hajóval vissza a lakhelyére.
A sárkány a vonat mellett döntött, azt jobban kedvelte.
A vonat viszont nem megy át a tenger felett, így mégis megkért egy hajóst, hogy vigye el.
A hajókapitány bele is egyezett, de mondta, hogy soká fog tartani az út, mert régi, öreg a hajó motorja.
Sárkányunk viszont sietett volna, így felajánlotta, hogy lemegy a motortérbe, és a tűzzel amit fújni tud, megsietteti a motort.
Így aztán egy hét helyett két nap alatt átszelték a tengert, mintha valami turbó hajó lett volna.
És két napra az is volt.
A sárkány hazaért, a kapitány pedig a mai napig hálás neki a szélsebes útért.
Közben a szárny is megpihent, legközelebb már vígan repkedett a sárkány koma.

2011. november 4., péntek

A mackók és a denevér

A denevér egy barlangban lakott, az erdő közelében.
Ő és társai tartották rendben az erdő lepke és bogárállományát, ne szaporodjanak el túlzottan.
Azelőtt sok denevér volt ebben a barlangban, de az évek alatt elkoptak.
Volt aki elköltözött, volt aki meghalt, és a mi denevérünk már kezdte megszokni, hogy nincs vele senki.
Mikor is, jött a medve.
Anyamedve volt, két boccsal. Helyet kerestek télire, ahol meghúzhatják magukat.
Mi lett a régi helyükkel?
Kiirtották az erdőt, elhordták a hegyet, nem maradt barlang sem.
Földönfutóvá vált a macicsalád.
A régi helyük szépségét siratva vándoroltak, de új barlangot nem leltek.
A denevérünk épp egy fán lógott, mikor meglátta őket, ahogy szomorkásan ballagtak. A denevérre rá sem néztek, ha rá is néztek volna, akkor is levélnek gondolják.
De ez a levél odarepült föléjük, s megszólalt!
- Sziasztok. Merre mentek?
- Helyet keresünk, ahol télire meghúzódhatnánk.
Elhordták az emberek a barlangunkat.
- Ó, ti szegények, hát miért nem harcoltatok?
- Mert nagy gépekkel jöttek, éppen el tudtunk menekülni, mielőtt minket a földbe tipornak.
- Itt van egy barlang, csak takarják a fák. És csak én lakom ott, gondolom nem zavarlak titeket.
Megosztom veletek szívesen.
- Köszönjük szépen!- hálálkodtak a mackók, és be is hordták a kevéske holmijukat.
- Ennyink van. - tárta szét kezét mackómama, a gyerekek pedig már be is kucorodtak egy-egy sziklabeugróba.
A nagy hortyogás, amit egész télen hallgatott, jót tett a denevér lelkének, hisz végre nem volt egyedül.


2011. október 16., vasárnap

Nyuszi Gyuszi és Pocok Peti kalandjai

Ez egy régi mesénk, rendszeres visszatérő lesz.

Nyuszi Gyuszi és Pocok Peti unatkoztak.
A szüleik készültek a télre, rendezgették a kamráikat, ki-ki a sajátját.
Ők pedig elindultak csatangolni a mezőre.
Onnan átmentek a tó mellé, ahol jobb volt bújócskázni meg játszadozni.
Egyszer csak észrevettek egy halat a part menti kövek között.
Odaszaladtak és látták, hogy a hal csapkod és tátog.
Visszadobták a vízbe, ahol a halacsaka gyorsan elúszott.
Mivel ez nem varázsmese, nem teljesítette egy kívánságukat sem.
Ők viszont megállapították, hogy segíteni jó dolog, csupa jó érzéssel tölti el azt, aki segít.
- Segítsünk másokon.- mondta Pocok Peti.
- Oké, legyünk az állatvilág hősei! - lelkendezett Nyuszi Gyuszi.
És így lett.
Amerre mentek, mindig figyeltek a körülöttük lévőkre, hogy észrevegyék, ha baj van.
Segítettek vizes szárnyú lepkének, hangyabolytól elcsatangoló kis hangyának, fáról leesett kismadárnak, sebesült katicabogárnak.
A legnagyobb jótettük pedig, hát olyan nem volt.
Mindegyik jótett a legnagyobb, abban a pillanatban, mikor szükség van rá.
Nyuszi Gyuszi és Pocok Peti tényleg hősök voltak, mert rájöttek arra a nagy igazságra, hogy a segítség annak is jó akin segítenek, de annak is jó, aki segít.

2011. október 4., kedd

Dínós bolond mese

Szili kártyázni akart este 9-kor, ezért, hogy köszörüljem a csorbát, beleszőttem a mesébe inkább.

Volt egyszer egy nagy dínófarm, valahol az őskorban.
Együtt élt ott mindenféle dínóféle, a T-rextől kezdve a Triceratopsig, növényevők, húsevők, szárnyasok és bozótlakók, szóval mindenféle.
Esténként elásták a csatabárdot, és hogy ne unatkozzanak, kártyáztak.
Dámásat.
Hogy az milyen?
Nem tudom, mert a dínók nem tudtak írni, sem rajzolni, ezért nem maradt fent írásos emlék erről.
De azt tudom, hogy kártyáztak.
Egyszer egy T-rexnek elgurult a gyógyszere, és mikor veszített, olyan morcos lett, hogy nagyot dobbantott az 5 méteres talpával.
Igen, azok hatalmas dínók voltak.
Nem a Jura-korban volt ez, hanem sokkal hamarabb, a Búra-korban.
Szóval a nagy dobbantástól megindult a Föld.
Igazi hatalmas földrengés keletkezett, hullámzott a talaj, ledőltek a hegyek, borultak a fák, sírtak a felhők.
Kiabált és menekült minden dínóféle, csak egy okos Koboldmaki ment oda bátran a bolond Rexhez, és kiabálta neki:
- Dobbants még egyet, akkor kiegyenlítődik az előző dobbantásod hatása! És megáll ez a bolondok háza!
A T-rex megfogadta a tanácsot, és csodák csodájára, tényleg elcsendesedett minden.
Visszajött a többi őshüllő, és aki csak meglátta, elkezdte kergetni a Rexet.
Az meg szaladt, hisz a túlerőtől még ő is félt.
Elért a Föld széléhez, ahol véget ért a szárazföld, és kezdődött a Nagy víz, amit mi óceánnak ismerünk.
Megállt, hiszen úszni nem tudott, de a többiek odaértek, és jól belökték a vízbe.
Kapálózott a bolond Rex, rövid karjaival nem tudott úszni, bár a fejében lévő levegő azért kicsit fenntartotta a felszínen.
Na, most ért oda a kis Koboldmaki, aki megsajnálta, és lökött neki egy sziklát, hogy abba kapaszkodjon. De a szikla ráesett a Rexre, aki jól elsüllyedt, és a víz mélyén tudjátok mi történt vele?
Bekapta egy nagy-nagy ősbálna!
Jól megrágta, lenyelte, a csontjait kiköpte.
Egy hatalmas farokcsapással megköszönte a fincsi kaját a parton álló hüllőseregnek, és elúszott.
A Rexet nem sajnálta senki, mert bolond volt a lelkem, mindig balhézott valamiért.
Nem szerették.
No, a mesének is vége, mint a Rexnek.


2011. október 3., hétfő

A kis autó

Volt egyszer egy kis játékautó, sima egyszerű piros kiskocsi, lehetett tologatni, semmi több.
Ő viszont sokkal többnek hitte magát, versenyautónak.
Éjjelente, mikor mindenki aludt, a polcokon vagy a fiókban gyakorolt.
Olyan gyorsan ment, szinte repült. Kerülgette a többi játékot, cikázott köztük, mint a villám.
Egyik karácsonyra a gyerekek versenyautó-pályát kaptak, amihez két versenyautó is volt.
Igazi versenykocsik, szuper légterelőkkel, kék és sárga színben.
Velük minden nap játszottak a gyerekek, a kis piros kocsi még hátrébb szorult a szuper-játék listán.
Pedig ő is igazi volt!
Nem holmi sima kisautó!
Majd megmutatja!
És ettől kezdve még többet gyakorolt.
Mikor úgy érezte kihozott magából mindent, akkor egyszer elbújt a pihenő versenyautók dobozába, és várta az estét, mikor játszani viszik őket.
A két versenykocsi persze észrevette őt, kérdezték:
- Te pedig mit csinálsz itt, Piroska?
- Nem Piroska vagyok, az csak a színem. Tűzcsóva a nevem.
- És mit akarsz itt?
- Versenyezni veletek.
- De nincs is elemed, meg áramszedőd!
- Nem baj, tudok én anélkül is!
- Na, majd meglátjuk.-mondták a büszke versenyautók.
A gyerekek elindították a távirányítóval őket, és akkor vették észre, hogy a pálya körül nagyon gyorsan cikázik valami, mint egy piros tűzcsík.
Az egyik bátrabb fiú elkapta, felemelte, és akkor látta, hogy az a tavaly karácsonyi kisautója, amin egy lángcsóva a minta.
- Hoppá, te így tudsz menni? - kérdezte, de a kiskocsi hiába válaszolt volna, a gyerekek nem mindig értik a játékokat.
Visszatette a kiskocsit a földre, és újraindították a futamot.
Két kört mentek az autók, és a nyertes a kis piros kocsi lett, Tűzcsóva.
Nagyon boldog volt a győzelemtől, mert tudta, bizonyított.
Most már gyakrabban előveszik majd őt is, nem fog a fiók mélyén porosodni.

2011. szeptember 16., péntek

A szökevény mackó

Medveország határában elszökött egy kis medve
anyukája mézért küldte, de nem volt hozzá sok kedve.
Inkább evett volna répát, dinnyét, vagy almát,
azoknál semmi nem csipkedte össze az arcát!
Mert a méz trükkös maci-csemege,
finom nagyon, de megszerezni az ám a munka neheze!
Őrzik veszettül a méhek és darazsak,
fullánkjaikkal hatalmasat szúrnak!
Ezért a kis medvebocs elbóklászott,
gondolta, keres egy fullánkmentes világot.
"Nem kell méz!"- gondolta mérgesen
"Majd megint csak megcsípnek, tévesen."
Mert tudta ő, hogy a méhek félnek,
a nagy bundásban ellenséget vélnek.
Pedig ő csak egy éhes brummogó,
jobb esetben nem méhecske csapkodó!
Csak a méz kellene neki ebédre,
nem száz fullánk a fenekébe!

Ment a maci hegyen-völgyön át,
közben a Hold követte az útját.
Mert bizony estébe fordult az idő,
mackónk meg is ijedt, a sötét nem nyerő!
Ilyenkor már a barlangban mackómama,
vacsorát készít, amiben segít a papa.
Kicsi bocs a játék mellől szokta nézni őket,
de most itt van, s a füle már megdermedt!
Hideg volt nagyon az este, a Hold nem melegített,
és ez a macibunda nem tapasztalta a hideget.
Mert a barlangban összebújtak ők hárman,
este, vacsi után, s mesélt a mamája.
"A szüleimet akarom!"-sírta a kis bocs,
"Inkább elviselek ezer meg egy fullánkot!"
Ekkor egy bagoly meghallotta a sirámát,
"Hazakísérjelek?" kérdezte medvetalpú barátját.
"Tudod merre a barlangunk?" csodálkozott a mackó,
a baglyot sosem látta még, de szimpatikus a fickó!
Haza akarja kísérni a mamájához,
tán nem a medvefül kell neki a vacsorához!
Elindultak lassan, át a hegyen-völgyön,
a bagoly repült, a maci követte a földön.
Olyan hangosan csörtetett az avarban,
hogy az őt kereső maciszülők meghallották nyomban!
Mert nem jutott ám messze a kis bocs,
csak ő gondolta nagynak a távot.
Volt nagy ölelés, sírás és ígéret:

"Nem megyek el többé, mert félek!"
"Nincs mitől félned, brummogó lelkem,
a bagoly régi barátunk ezen a helyen."
"Ő vigyáz rád, ha mi nem látunk téged,
bár a méhektől ugyan nem véd meg."
"Nem baj Mama, kibírom a csípést,
vagy veszek fel egy védőruha félét."
Ebben maradtak, s lefeküdtek végre,
kis mackó nem az ágyába, hanem a szülők helyére.
Nagy volt az ijedtség, de jó vége lett,
maci hazatért, és már nem fülelt.
Aludt a kis brummogó pöttömke,
álmát többé nem zavarta a huhogás, s a Hold fénye.
Ezek jó barátok lettek,
mikor kint érte az este, segítettek.
Itt a mesém vége mára,
futás, te is az ágyba.
Hallgasd a baglyot odakint,
vigyázza álmodat, és a lépteid.
Egész éjjel nekünk huhog,
nem kell félned, ha hallod.


Mese-mese 2

A mi kis mesénk déli mese lett!
Már annyi meséje, története volt, hogy délben is beengedték, amikor kicsit több mese kell, mint reggel.
Be is kopogott egy óvodába, de kicsit korán érkezett.
Leültették egy padra, ahol várnia kellett, hogy a gyerekek mind megebédeljenek, fogat mossanak.
Pár lurkó még beszélt kicsit, ahogy az 4 éves ovistól várható, emiatt még pár percet csúszott a mesélés.
A mesénk még kezdő déli-mese volt, ezért kicsit aggódott, hogy nem fog visszaérni a meseközpontba a délutáni zárás előtt, mikor a déli mesék lepihennek, és az estiek készülődnek.
Nem tudta, hogy mindenkit megvárnak, nem problémáznak ha késik egy-egy mese, mert gyerekek mellett, főleg ha kicsik, mindenféle dolog közbejöhet.
Szóval még aggódott, majd mikor végre behívták, akkor megnyugodott.
A gyerekek 4 mesét is kértek, ma nehezen aludtak el, mert meleg volt.
Mikor végre minden kis szempár lecsukódott, a mese megkapta a gyümölcsöket, és ment is a központba.
Szaladt, robogott, hogy odaérjen.
Majdnem el is esett egy nagyobb kőben, amit nem vett észre, de az utolsó pillanatban visszanyerte az egyensúlyát.
Odaért a meseközpontba, amiről azt hitte, már zárva lesz, és várhat estig.
De a déli mesék még kint álltak, beszélgettek, a mesékért kapott gyümölcsöket, kekszeket eszegették.
Mikor megérkezett a kifulladt, csapzott kis mesénk, csodálkoztak is:
- Miért ez a nagy rohanás?
- Hogy ideérjek időben!
- Itt nincs olyan, hogy késés. Mindenkit türelmesen megvárnak, úgyhogy menj nyugodtan -mondta egy idősebb mese kedvesen.
A mese bement, leszámolta a kapott gyümölcseit, kiválasztotta az új meséket, majd ment pihenni, beszélgetni.
Rájött, hogy felesleges volt annyira rohanni, a meseközpont megvárta, nem ment nélküle sehova.

2011. szeptember 6., kedd

Mese-mese

Volt egyszer egy kis mese.
Házról-házra járt, mindenhová bekopogott, kérnek-e mesét.
Ha kértek, ő maradt, elővette mesezsákjából a meséket, és az anyuka vagy apuka elmesélte, ami megtetszett.
Minél több története, meséje volt egy mesének, úgy léphetett előre.
A legelső lépés a reggeli meseség volt, utána ebéd utáni meseség, majd minden mese álma, a tiszteletre méltó esti meseség.
A mi kis mesénk még csak reggeli mese volt.
Mivel reggel ritkán kapnak a gyerekek mesét, ezért lassan haladt.
Sok helyre bekopogott, de csak kevés ajtón engedték be.
Nem értek rá, indultak munkába, óvodába, vagy házimunka volt.
Néha, egy-egy beteg gyerekhez behívták, vagy mikor a szülő épp ráért.
Akkor meséltek egyet a gyereküknek a történetei közül, majd adtak neki egy sütit, gyümölcsöt, vagy kekszet, ami volt otthon.
Ő ezekért újabb meséket kapott a mese központban, és nőtt a zsákja.
Szóval nem volt hálás feladat a reggeli meseség, minden mese esti akart lenni.
Mert este lágyulnak a fények, finom esti tisztaságillat van, nyugalom, kellemes légkör mindenhol.
És esténként előfordul kettő vagy akár három mese is, amiért persze még több ajándék járt a kis meséknek.
A mi mesénk, ezen a napon három almát gyűjtött, kivételes nap volt, a sok házból háromba is behívták, reggel.
Ezért három új történettel lett gazdagabb, és mivel elérte a zsákja a befogadó képességét, nem fért több bele, új zsákot kellett kérnie.
Ami azt jelentette, hogy déli, azaz ebéd utáni mese lett belőle.
Így már mehetett akár óvodákba is, ahol minden délben, ebéd után mesélnek a gyerekeknek.
Nagyon boldogan ment haza a meseközpontból a mesetanyára, ahol lakott.
Ott lepihent, elrendezte szépen a meséit, majd várta a másnapot, a többi mesével együtt.

folyt. köv.

2011. szeptember 2., péntek

A kacsa és a pulyka

Csalánra vágyott a kacsa
üres volt a madár gyomra.
Folyóparton csalánt látott,
de ott a pulyka falatozott.
Vele ujjat húzni nem jó,
tudja ezt minden hápogó!
Éhesen leste a pulykát,
ahogy pöffeszkedve falja a csalánt.
A szeme majd kiesett,
de csak oda lesegetett.
"Ki kell találni valamit."gondolta a hápi,
és repült egy kört, fent, ahonnan mindent látni.
A szárnya hangjától a pulyka megijedt,
vén volt már, a szeme vaksin rebbent.
Azt hitte sasmadár a kacsa,
nagy csőrű, pulykaevő-fajta.
A csalánból gyorsan elfutott,
a kacsánknak tálalva volt.
Szegény vaksi pulyka meg csak szaladt,
még most is futna, de elfáradt.
Bekéredzkedett egy közeli ólba,
"Segítsetek, egy sas üldöz"- mondta.
Itt pedig a kacsák laktak,
a pulykától megriadtak.
Beengedték, bár nagyon féltek,
sok jót nem reméltek.
Ott kuksoltak s várták, hogy kacsamama,
hazaérjen, de soká jött,a csalán lefoglalta.
Azért megjött, messziről kiabálta:
"Gyertek, a csalánban nincs már pulyka-páva!"
"Ehetünk, mit a szemünk meglát,
megszereztem a jó csalánt!"
Odaért, a pulykát meglátta,
aki még mindig a sast várta.
Meghallotta kacsamamát,
s pulyka-méreg futotta el agyát.
De vaksi volt, mint mondtam,
és a kacsamama ezt már tudta.
Ezért aztán mögé került,
meglökte, s az jól belendült.
Meg sem állt a tó partjáig,
Vízbe esett, s ez nem volt jó hír.
Úszni ugyanis nem tudott,
Így aztán kapálózott.
Megmenekült, nagy nehezen,
de a lelkén csorba esett.
Egy csapat kacsa legyőzte!
Gondolta, és világgá ment.
Meg sem állt a határig,
átlépte, s leült pihenni.
Míg ő ott pihenget,
te is alhatsz, kicsi gyermek.
jó éjszakát kívánok,
kiskacsás legyen álmod.

2011. augusztus 27., szombat

Lusta Jancsi

Volt egyszer egy gyerek, földig ért a lába,
Jancsi volt a neve, bőr nőtt a fogára.
Az volt a szája, éppen mint neked,
ne kacagj míg én mesélek, te gyerek!

Jancsinak a fülei közé szorult a feje,
talán épp emiatt, de nem törődött vele.
A kezei is csak ott lógtak,
Túl sokat nem dolgoztak.
Csak az orrában fordultak meg néha,
Mert a Jancsi mindig azt túrta.

Hevert a fa alatt kint a réten,
Ujja az orrában, tekintete az égen.
Unatkozott a lelkem, ezért az anyja
Egy hosszú nap végén így fogadta:
- Ennyi volt, Jancsikám, eddig néztem,
ahogy a napot lopod, de most lett elegem.
Menj, keress munkát!- közbeszólt Jancsi
- Mit, tán tereljek libát?
- Jó lesz az egy ilyen semmirekellőnek,
a libák talán jobban elviselnek!
 Mellettük aztán nézheted az eget,
legalább értelmesen töltöd az életed.
- A libák őrzése nem nekem való,
meglássa anyám, lesz belőlem báró!
- Úgy legyen fiam, de innen menj,
nem etetlek többé, az egyszer szent!

És a Jancsi fogta a kalapját és a botját,
tarisznyába nem kapott pogácsát.
No nem baj, majd lesz valahogy,
elindult hát az úton, a Nap után, gyalog.
"Báró leszek"-gondolta- és köpött egy nagyot,
poros volt az út, vize pedig nem volt.
"Lóháton jövök vissza, meglátod anyám,
nem hagylak magadra itt ezen a tanyán!"
Ilyen gondolatokkal ballagott Jancsi,
míg meglátott egy tanyát,
"Itt lesz munka és pancsi"-gondolta,
és megállt.

Bekéredzkedett és munkát kért,
rá is bízták rögtön a jó nagy tehént.
- Legeltessed fiam, s vigyázz rá jól,
mert a farkas elragadja, s üres lesz az ól.
- Megyek már gazduram, ne féltsen engemet,
Dagadtra etetem magának a tehenet.
De Jancsi lusta volt, csak heverészett,
a tehénre Jancsi helyett a farkas figyelt.
Míg Jancsi ebédjét ette, a tehénnek háttal,
A farkas a tehenet el is vitte, egy társsal.
Hoppá, ebéd után Jancsi látta,
ahogy a két farkas a tehenet vonszolja.
Odamenni nem mert, a farkastól félt,
hiszen gyermekként azzal ijesztgették.

A gazda meg sem hallgatta,
hisz tehén nélkül jött, s az útját kiadta.
- És a fizetség?-kiabálta Jancsi a gazdának
- A botom a hátadon!-válaszolta a gazda a fiúnak.
Ment mendegélt tovább, és nagyon éhes volt
Legalább a tehénből kapott volna egy falatot...
Így gondolt a Jancsi és meg is látott,
egy palotát, vagy csak délibábot?
"Majd odaérek, és lesz belőlem báró,
nem a pásztor munka a nekem való!"

Sosem ért oda, mert az délibáb volt,
a poros úton hiába kutyagolt.
De útjába került egy másik tanya,
itt már libaőrzés volt a munka,
tehenek nem voltak, csak a liba.
Hevert a Jancsi a fűben, de a libákat nézte,
éhes volt nagyon, egynek nyakát szegte.
Megsütötte, és el is fogyott,
még a kutyának is adott egy darabot.

Számolja este a gazda, egy hiányzott,
kicsit gondolkodott, majd így szólt:
- Száz libám volt, s egy nincs meg,
hol hagytad el, te bolond gyerek?
- Megettem gazdám, tán majd haljak éhen?
Maguk is megették volna télen!
- Na tágulj innen, te szemtelen ficsúr,
fizetség nincs, csak  a poros út!
Menj keress más gazdát,
valaki talán rád bíz egy üres tanyát!

Jancsi megint ment, és még ma is megy,
de útjába került a lányos házak közül egy.
Fiú arra nem volt, örültek Jancsinak,
feleséget kapott, és földet, mit túrhatott naphosszat.
Így Jancsiból, báró helyett gazda lett,
Már nem lustálkodottt, nem hevert.
Dolgozott napkeltétől-napnyugtáig,
az asszonya otthon az orrát túrta könyékig.
Megtalálta a zsák a foltját, látta ezt mindenki,
ki ismerte Jancsit, s lusta nejét, Loncit.

Itt a mese vége, mára elég volt,
Lábad érjen földig, s azzal rúgd a port!
Aludj jól, te kétfülű gyermek,
Jó legyél, és álmodj szépeket.


2011. augusztus 19., péntek

A bagoly és a busz

Két szót illetve témát kaptam, amiből mesét kellett alkotni:
busz és
bagoly

Volt egyszer egy bagoly, aki az erdő bölcse volt. Hozzá fordult mindenki, akinek kérdése akadt a világról, az életről, vagy bármiről.
Ő pedig becsületesen megválaszolta a neki intézett kérdéseket, ha esetleg valamire nem tudta a választ, utánarepült. Átszárnyazott egy-egy szomszédos erdőbe, nem volt lusta akár három-négy erdővel is odébb repülni, csak, hogy tudjon választ adni.
Egyik nap jött a nyuszi, a szürke, és megkérdezte:
- Bagoly, tudod-e, miért forog a Föld?
- Nem tudom nyuszi, de holnapra megkérdezem tanultabb bagoly kollégámat.
- Akkor holnap jövök, köszönöm.
Bölcs baglyunk pedig repült. Egy, két, három, majd négy erdővel odébb, de senki nem tudta. Egy bagoly sem jutott még el odáig, hogy ezt a kérdést megválaszolja. Ezért még el akart menni egy ötödik erdőbe, de nagyon elfáradt. Az ötödik erdő pedig messze volt. Ezért le akart pihenni. De a kérdést is meg akarta válaszolni, ne kelljen a nyuszinak csalódnia. Már kezdődött a városi rész, és épp jött egy busz.
A bagoly felszállt a tetejére, ott üldögélve utazott az ötödik erdőig, aminek a baglyától meg is kapta a keresett választ.
Most pedig haza kellett jutnia.
Már nagyon-nagyon fáradt volt, de szerencsére megint jött egy busz, ami segített neki eljutni egészen a harmadik erdőig. Ahonnan hazarepült, a fáján elaludt, majd reggel mikor kelt a nap, fogadta a nyuszit.
Akinek megadta a várt választ, majd visszatért aludni, mert az előző nap nagyon elfárasztotta.
És hogy mi volt a válasz?
Azt majd máskor mesélem el.

2011. augusztus 7., vasárnap

Póni Tóni - vers Szabolcsnak

Volt egyszer egy póni,
úgy hívták, hogy Tóni
Elindult sétálni,
szeretett volna ugrálni.
De a pónik nem ugranak,
inkább csak gyalogolnak.
Néha meg ügetnek,
mikor nagyon sietnek.
Aztán meg vágtáznak,
és nagyon lármáznak.
Póni Tóni nagyot ugrott,
és el is hagyott egy patkót.
Lólábról a patkó eltűnt,
Póni Tóni meg is rendült.
Patkó nélkül nem mehet,
a lábának az rettenet!
Kovácsot kell keresni,
Anya, gyere segíteni!
A kovácsot megtalálta,
ki a patkót helyrehozta.
Póni Tóni megint ugrál,
patkói fixek most már.
Anyukája meg is inti,
Tónikám, legyen nyugi.
Ha ugrálsz, elesel!
Ugyan, Anya, ne hidd el!
Ugrálni jó vigasság,
a nagylovak is megmondták.
Ne félts engem, Anyukám,
megvéd a ló-őrangyalkám.
Hadd ugráljak, gyerek vagyok,
a lábaim erre valók!
Igazad van, Tónikám,
csak féltelek, pacikám.
Gyere, Anya, vágtázzunk!
aztán majd jót vacsizunk.
Elindultak, vágtáztak,
az angyalok hárfáztak.
Vigyázták Tóni lábát,
megnyugtatták anyukáját.
Hazatértek az istállóba,
a finom meleg, illatosba.
Kaptak egy nagy tál zabot,
nem is hagytak maradékot.
Aztán nagyon elfáradtak,
és ló-módra elaludtak.
Állva, bent a karámban,
álmukra a csillagok vigyáztak.
A lovaknak jó napja volt,
aludj most már te is, Szabolcs.
Kint már a Hold fénylik,
a Napocska is alszik.
Majd reggel találkozunk,
addig lovakkal álmodunk.
Kedveset, szépet és jót,
Jó éjszakát kívánok!

2011. július 27., szerda

Jónás és a zsírgombóc 2.

Szabolcs kérésére folytatnom kellett...

Hogy mi történt Jónással, a mostanra lefogyott, folyóparton élő kutyával?
Semmi különös. Élte a szabad állatok életét. Halat fogott a folyóból, néha bejárt a városba, a közeli faluba.
Ahol szívesen fogadták, ott evett-ivott, ahonnan elzavarták, onnan elment.
Mindig visszatért a folyóparti bokorhoz, tetszett ott neki, és onnan sosem zavarta el senki. Jártak oda horgászok, akiket nem zavart a békés kutya, a kisebb halakat oda-oda dobálták neki, sőt az asszony által csomagolt eledelt is megosztották vele.
Viszont akiről nem beszéltünk eddig, az Jónás gazdája, Mátyás, akinek hiányzott a parókatolvaj kutyája.
Ezért elindult megkeresni őt. Mátyás gazda hamar meg is találta az ebet, akiről egy pár napig azt hitte, majd visszajön, de mivel nem jött, már nagyon aggódott. Ekkor már egy hónapja élt Jónás a folyónál.
Mátyás nagyon megörült neki, bár elsőre meg sem ismerte a jócskán lefogyott állatot.
Látta rajta, milyen szépen néz ki, hogy könnyebben mozog, futni is tud, és rádöbbent, miért ment el otthonról a kedvence.
Mert nem törődött vele, mert rossz minőségű táplálékkal etette, és sosem játszottak.
Mondta is neki:
- Gyere haza velem, igyekszem majd változtatni, rendes ételeket adni neked, és sétálunk is nagyokat.
- Kipróbálhatjuk, -mondta Jónás- de ha mégis ugyanolyan leszel, akkor megint megszököm.
Végre jól érzem magam, nem kell zsírgombócot ennem, és vannak kutyabarátaim is.
- Van már egy másik kutya otthon, képzeld magától odajött, úgyhogy nem leszel egyedül többé, akkor sem ha nem vagyok otthon.
- Jó, menjünk, csak elköszönök.
Ezzel elindultak, miután Jónás elköszönt a haveroktól és a horgászoktól.
Hamar hazaértek, hiszen a folyó nem volt messze a farmtól, ahol laktak.
Jónás látta, mi minden változás történt a rövid idő alatt.
Megismerte Bütyköt, az új kutyát, aki egy tacskó volt, és nagyon kedves állatkának tűnt elsőre.
Másodikra is, mert rögtön elkezdett incselkedni Jónással, aki boldogan játszott vele.
A nagy kergetőzés végén pedig várta őket a frissen készített tápdús kutyaebéd, amit jóízűen el is fogyasztottak a nemrég épült komfortos kutyaház előtt.
Jónás látta, hogy milyen más az élet Mátyással, ezért el is mondta neki, itthon marad, mert tetszik, amit tapasztal.
Mátyás és Bütyök is boldogan hallgatta Jónást, majd elmentek sétálni egy nagyot.

2011. július 10., vasárnap

A lámpák

Volt a szobában két lámpa.
Az asztalnál lévő olvasólámpa, és a plafon közepén lévő csillár.
Az olvasólámpát akkor használták, mikor valaki leült az asztalhoz, a felső lámpát pedig minden nap, mikor esteledett.
Az olvasólámpa nagyon irigyelte a csillárt.
Hisz őt minden nap feloltják, ő minden nap dolgozhat, és fent van!
Mindent lát. Ő a szoba legmagasabban lévő tárgya.
Őt is látja mindenki, nincs eldugva egy asztalon, a fénye mindenen és mindenkin megcsillan.
És három izzója is van!
Nem úgy mint ő, aki csak az asztalon lévő dolgokat világíthatja meg, csak papírokat, néha egy üvegpoharat, és csak egy pici izzóval.
Mondta is egy este a csillárnak:
- Jaj de szívesen cserélnék veled! Szeretnék én is olyan magasan lenni!
Mindenkire világítani, mindenhová eljuttatni a fényem.
- Egyrészt nem is a te fényed, hanem az izzóé,- mondta a csillár a kis lámpásnak.
Másrészt miből gondolod, hogy fent fenékig tejfel az élet?
Itt csak én vagyok, magányosan. Hiába van három izzóm, mostanában ki fognak égni, és tudom, csak egy újat fogok kapni.
Mondta a gazda, hogy sokat fogyasztok.
- Jó, de akkor is, te fent vagy. Kilátsz még az ablakon is! És lát téged mindenki.
- Oké, ebben igazad van, - felelte a csillár - de mint mondtam, magányos vagyok.
Mellém nem ül le senki egy csésze kávéval vagy teával, ha téged használnak, akkor én le vagyok oltva, és sötéten figyelem, milyen kellemes, hangulatos a te apró fényed, ami pont elég, ha olvas vagy tévézik valaki.
Neked vannak asztali ismerőseid, sőt megkockáztatom, barátaid, nem csak a legyek jelentik a társaságot.

- Igazad van,-gondolkodott el a kis lámpa, és már nem is akart annyira magasra kerülni.

2011. június 24., péntek

Mi él az erdőben

Kisfiamat nagyon érdekli él-e krokodil az erdőben.
Megnyugtattam, nem él.
Akkor meséljek krokodilosat.

Volt egyszer egy nagy-nagy zöld krokodil. Mert a krokodilok általában zöldek. Nem is látta senki barátunkat, ha a bokrokban pihent. Egyszer arra ment egy vándorló róka, és mivel azt hitte fatörzs, leült rá megpihenni.
A krokodil nagyon mérges lett, hogy őt padnak nézik, és villámgyorsan odakapott a róka fenekéhez, ahonnan ki is harapott egy darab szőrt.
A róka elszaladt, bár a fenekét nagyon fájlalta, elszaladt egészen a farkastanyáig, ami egy messzi erdőben volt.
Ott végre megállt, és elmesélte egy arra járó farkasnak, mi történt.
A farkas nagyon bosszús lett, hogy mer idejönni egy ilyen vörös ravaszdi élőlény, ezért megharapta a fülét a rókának.
Le is harapott egy darabkát belőle, így a rókánk most már szőr és fülhiányos is volt.
Mije van még a rókának, amit le lehet harapni?
Bizony ám, a lompos farka!
Ez a buggyant róka attól is megszabadult, mert a farkastanya után betévedt a medve barlangjába.
Mivel kiírva nem volt, hogy "Medvebarlang, ne gyere be!", meg a rókák nem is tudnak olvasni, ezért ő bement.
Remélte, hogy végre meg tud pihenni, és valami kósza denevért is ehet.
Látta, van a sarokban egy ágyikó, nosza bele is hemperedett.
No ezt a medve nem vette jó néven, ugyanis nem ágy volt az, hanem maga a medve.
Olyan morcos maci vált belőle egy pillanat alatt, hogy a hatalmas mancsával oda is kapott, és bizony itt szakadt le a róka farka.
Ravaszdi kománk elszaladt, a medve a puha rókafarkat begyűrte a feje alá kispárnának, és aludt tovább.
A róka meg sem állt az első faluig, nem érdekelte, hogy megkergetik a kutyák, olyan éhes és fáradt volt, hogy semmi sem érdekelte.
Viszont olyan nevetségesen nézett ki, hogy a kutyák nem megkergették, hanem oltárian kiröhögték.
De legalább míg kacagtak rajta, ő meg tudta enni a kutyák maradékát. Utána eldőlt, mint egy liszteszsák, és aludt két napig.
Utána ott maradt a faluban, mert a kutyák megkedvelték, szerettek az idétlen rókával játszani.

2011. június 10., péntek

A szörnyeteg és a csirke

Szili szörnyeteg mániás.
Naponta sok szörnyes mesét kell kitalálnom.
Ezek közül egy:

Volt egyszer egy magányos szörnyeteg, akinek nagyon hiányzott egy jóbarát.
El is indult, hogy keressen egyet. Ahogy ment, meglátott egy csirkét, ruhában. Akkorát nevetett, hogy kiesett a fogsora, amit a nagy nevetéstől csak nagy nehezen tudott visszatenni. A csirke megkérdezte:
- Mit nevetsz, te randa szörnyeteg?
- Ilyen furát még sosem láttam mint te, ne is haragudj, de nagyon nevetséges vagy ebben a göncben.
- Azért, mert a gazdasszonyom nem akarja, hogy megfázzak? Azért nevet ki engem mindenki?- ezzel keservesen elkezdett sírni.
Ahogy ömlöttek a könnyei, a szörnyeteg nagyon megsajnálta, és mondta neki:
- Ne sírj, pipi, inkább legyünk barátok. Én is magányos vagyok, te sem bővelkedhetsz a haverokban, mászkáljunk együtt.
- Oké, de akkor ne nevess ki többé, és védj meg a gonosz kacagóktól. Jó csirke vagyok én, nincs okotok bántani engem!
- Megígérem.- mondta a szörnyeteg, és átkarolta a csirkét, hogy mások is lássák, jó barátok lettek.
Ahogy sétáltak, arra repült egy repülő szörny, és ahogy meglátta az érdekes társaságot, úgy elkezdett nevetni, hogy a szárnyai össze-vissza csapkodtak, ő pedig leesett. Már ez is elég mulatságos, de ráadásul pont egy nagy adag tehénlepényben landolt, amin a csirke-szörnyeteg páros jót derült.
- Látod, te repülő szörny, kinevettél minket, és milyen baj ért téged?
- Ó, ne is mondd, most mehetek gyalog. Kakis szárnyakkal nem lehet repülni. Meg kell mosakodnom. Megyek a folyóhoz.
- Na, azt megnézzük mi is.- mondták egyszerre.
Hármasban lementek a folyóhoz, a repülő lény mosakodott, a többiek halakat kerestek, amit utána hármasban elfalatozgattak, és jó nagyot beszélgetve meg is barátkoztak egymással és egymás furcsaságaival.

Itt a vége.

2011. június 3., péntek

Semmi, és a valamije

Volt egyszer egy Semmi. Igazából élőlény volt ő is, de olyan furcsa volt, hogy nem illett sehova. Három lába, négy füle volt, abból kettő piros, egy kék, és egy sárga. A hátán érdekes dudorok voltak, mondom, nem hasonlított semmire és senkire.
Ennek a Semminek volt egy valamije. Ő sem tudta mi az, mert nem tudta kinyitni. Kocka alakú volt, a tetején kis púpokkal, és már nagyon kíváncsi volt, mi is az.
Elvitte a Fűrészes emberhez, hogy nyissa ki neki. A Fűrészes ember meglátta Semmit, és nagyot nevetett:
- Na te aztán fura egy szerzet vagy! Ki vagy? Mi vagy?
- Semmi. Ez a nevem, én egy Semmi vagyok.
A Fűrészes ember megsajnálta, és kérdezte:
- Mondd csak, mit szeretnél?
- Nyisd ki nekem eztz a valamit, mert kíváncsi vagyok, mi ez.
- Megpróbálhatom.
És próbálta. Húzta, vonta a fűrészt, de az belecsorbult a kemény valamibe. Aztán meg el is tört. Így a Fűrészes embernek nem maradt fűrésze, ezután már csak egy sima ember volt ő is.
A Semmi továbbállt, és nagyon szomorú volt, hogy nem tudja mije is van neki.
El is dobta a valamijét, ha megtalálod, talán ki tudod nyitni!

2011. június 2., csütörtök

A katica és a kártya

Volt egyszer egy katicabogár, aki nagyon szeretett volna megtanulni kártyázni.
A bogarak ugyan nem kártyáznak, nincs is bogárkártya, de Ő látta, ahogy az emberfélék kártyáznak, és tetszett neki, hogy milyen jó mulatnak közben, milyen jókat nevetnek.
Gondolta ha lenne bogárkártya, az bizony jó móka lenne, mikor esik az eső, és nem tudnak dolgozni.
Ezt a tervet márpedig meg kell valósítani!
Első lépésként kártya kell. Az emberkártya túl nagynak bizonyult, mikor el akart vinni egyet. Megfogni sem bírta, a kis lábacskáival.
Ezért szedett különböző színű faleveleket, mindegyikből többet is, és össze akarta vágni kis darabokra, amit meg tudnak fogni a barátaival.
Igen ám, de mivel lehet összevágni, ha nincs ollód?
"Elrepülök, megkérem a rákot a folyóparton."
A rák épp ráért, összeaprította a a Katica levélkéit, apró, bogárkézbe való méretűre.
A katica egy éles kaviccsal jeleket karcolt rájuk, és kész is volt.
Három napig játékokat talált ki, majd mikor elég jól betanulta a szabályokat, elindult játszótársakat keresni.
Ami nem is volt olyan könnyű, mert nyár volt, minden bogár dolgozott ha jó volt az idő.
Megkérdezett egy hangyát, de nem ért rá:
- Ó, Katica, dolgoznom kell, össze kell szednem az elhullott morzsákat és magokat télire a családomnak!
Majd megkérdezett egy pókot, de ő is hasonlóképp felelt, miután a hetedik lábával megtörölte a homlokát:
- Nem érek rá, sajnálom, egy buta porszívó beszívta a hálóm, és a benne őrzött légyeledelem,
új hálót kell készítenem!
Az egyre szomorúbb Katica ment a tücskökhöz.
- Tücsök barátom, ráérsz kicsit kártyázni velem? Te úgyis mindig csak zenélsz!
- Hát, épp ráérek, mert elszakadt a hegedűm egyik húrja, most nincs zene.
Gyere, játsszunk.
A Katica pedig megtanította kártyázni, és nagyon jól mulattak. Játék közben több bogár is nézte őket, majd páran meg is próbálták. Szerencséjükre épp esett az eső, így ráértek.
Jó kis buli kerekedett, végre nem unatkoztak esőben a bogarak!
Itt a vége...

2011. május 26., csütörtök

Gyors délutáni mese

Szili leül mellém, és kéri, meséljek a zöld rókáról. Kiemelve az Ő hozzáadott szavai.

Egyszer volt egy zöld róka, aki Kedves volt. Ez volt a neve: Kedves. Mindenkivel kedvesen viselkedett, előzékeny volt, ezért lett Kedves a neve.
Egy napon ebéd után úgy elfáradt, mint Szilike szokott, ha sokat eszik, ezért a maradékát ott hagyta egy széken.
Jöttek a mindent begyűjtő hangyák, és el is hordták a zöld róka maradék ebédjét.
Mikor elmúlt a fáradtság, kereste a későbbre tervezett maradékot, de nem találta.
Látta viszont a nyomokat, amik a hangyák várához vezettek.
Nosza, gyorsan odafutott, bement, és látta, ahogy raktározzák el az ebédjét.
Kérdezte:
- Miért vittétek el az ebédem?
- Mert otthagytad. Neked már nem kellett, mi viszont télen nem találunk finom falatokat, ilyenkor kell összegyűjtenünk.
- De ne vegyétek el az én ételem, kellett volna az még nekem!
- Ez nem látszott,-mondta a hangyavezér- mert otthagytad. Mi pedig összeszedjük, amit otthagynak a figyelmetlenek.
- Jó, de én az útra szoktam kiszórni, amit nektek szánok, eddig a házamba nem jöttetek. Ezután se gyertek, mindig kiszórom majd a maradékot, amit már nem akarok megenni. Jó lesz így?
- Jó lesz,-mondta a hangyavezér- de inkább a hűtőgépedbe tedd a maradékot, akkor nem lesz félreértés.
És Kedves így is tett ezután.
Mindig elpakolta a maradék ételt, a hangyák pedig nem mentek a házába.


Mindig van mese, csak az utóbbi pár napban egy-egy témát beszéltünk át, ami érdekelte őket.
Például vulkánok, bolygók, hamvasztás, család.
Ezek pedig nem leírható mesék.

2011. május 16., hétfő

A kulcs

Elkezdek valamit, és közbeszúrnak szavakat, főleg a Szili, amiket bele kell szőnöm a mesémbe.
Ma egész nap kulcscsomóval játszottak, ezért a kulcs volt az alapmotívum.
Kiemelem a szavakat, amit ők szúrnak közbe és beépül.:))

Volt egyszer egy kis kulcs. Nagyon különleges varázskulcs lehetett, mert zöld smaragdból volt.
Egy tündér őrizte, aki az erdei tisztáson lakott, apró házában.
Hosszú évek óta minden nap elővette a kulcsot, megtisztogatta, és beszélt hozzá:
- Kedves kulcsocska, mondd el, milyen ajtót nyitsz te?
Mutasd a helyet, ahol az ajtód van, és odaviszlek.
De a kulcs nem mutatott semmit, csak feküdt a tündér kezében.
Egy nap arra járt egy vándor, aki fáradt volt, és szállást kért éjszakára.
A tündér adott neki vacsorát, készített fürdővizet, megetette a vándor lovát.
Majd elővette a kulcsot, mint mindig, és megtisztította.
Kérdezi a vándor:
- Milyen kulcs ez kedves tündér?
- Nem tudom, vándor uram, találtam az erdőben évekkel ezelőtt, várom, hogy elmondja hová való, de eddig nem mondta.
- Mert én nem vándor vagyok ám, hanem királyfi, és ki szeretném szabadítani az évek óta raboskodó királylányt a gonosz sárkány karmaiból, aki a menyasszonyom, és a sárkány pont az esküvőnk előtt rabolta el.
Aki hét lakat alatt őrzi, bebörtönözve egy vár tetején, zöld ajtó mögött, amit zöld smaragdkulcs nyit.
A tündér nagyon megörült ennek, hát mégis elmondta a kulcsa, hová való, csak nem úgy ahogy várta. Hanem odavezette hozzá a vándorló királyfit.
- Ó, kedves királyfi! Menj akkor gyorsan reggel, vidd a kulcsot, szabadítsd ki a királylányod, biztos nagyon vár már rád!
Legyetek nagyon boldogok!
Így is lett. Reggel a királyfi felnyergelte a paripáját, és száguldott a sárkány várához.
Ott legyőzte a gonosz lányrabló sárkányt, mind a hét fejét lenyisszantotta, és szaladt a toronyba.
A smaragdkulcs pont a zárba illett, egy pillantás alatt kinyitotta, és a boldog fiatalok szerelmesen borultak egymás nyakába.
Hazamentek, megtartották az esküvőt, ahová a tündért is meghívták.
A smaragdkulcsot pedig a tündérke, esküvői ajándékként szívvé varázsolta, és a szerelmeseknek adta örökre.

2011. május 14., szombat

A lámpa

Ez az én mesém, hogy ne maradjon égve a villany.

Volt egyszer egy kis lámpa, aki egy ház konyhájában lakott.
Ha sötét volt felkapcsolták és dolgozott, ha kisütött a nap leoltották és pihent.
Szerette a munkáját, szerette a családot, akiknek világossá tette a konyháját.
Esténként, mikor pihent, arra gondolt, milyen jó is neki, hogy ilyen kedves emberek közt élhet, és nem egy raktárban vagy üzletben porosodik, használatlanul.
Egyik este, már mindenki lefeküdt, de őt elfelejtették lekapcsolni.
Gondolta, majdcsak jön valaki, akinek kell még valami, észreveszi, és leoltja.
De nem jött senki. Szomorkodott, hogy most majd elfárad reggelre, kiég, és kidobják.
Azután rájött a megoldásra, és elkezdett villogni. Remélte, a villogásra valaki felébred, és végre pihenhet ő is. Így is lett. A család apukája észrevette a furcsaságot, mikor fordult egyet álmában, és kicsit felriadt.
Kinyitotta a szemét, hogy megnézze, mi az ami ilyen szokatlan. Látta a villogó lámpát, kiment és leoltotta. Gondolta, majd reggel lecseréli, mert kezd kiégni. A kis lámpa viszont örült, mert végre megpihenhetett, és új erővel töltődhetett a másnapi munkához.
 Reggel apuka látta, hogy a villany a konyhában rendesen világít, csak kis kihagyás lehetett az a villogás, nem is kell lecserélni. A lámpás pedig még sokáig világíthatta be a család konyháját.

2011. május 5., csütörtök

Jónás és a zsírgombóc

Szavak:
zsírgombóc
kutya
paróka

Volt egyszer egy kutya, akit Jónásnak hívtak. Elég hülye neve volt, inkább bálnához illett, így a kutyus, hűen a nevéhez, dagadt volt, mint egy bálna.
Egész nap evett, főleg zsírgombócot kapott, és pihengetett az árnyékban. Néha vakkantott, de még ettől is elfáradt.
Egy nap jött a gazdájához látogatóba egy ember, aki parókát viselt. Jónás persze észrevette, hogy valami furcsa, és figyelte a vendéget. Mikor az felállt, hogy bemenjen a házba kezet mosni, Jónás felugrott, és hatalmas vetődéssel lekapta az ember fejéről a parókát, amivel messze szaladt.
Már amennyire szaladni tudott a nagy fenekétől. Inkább kocogott meg sétált.
A parókát, mint érdekes játékot elvitte a búvóhelyére, a tóparti bokor alá és elásta.
Gondolta, majd később szétrágja alaposabban, addig érleli a rég ellopott távirányító és fél pár papucs mellett.
Tudta, hogy most nem mehet haza, mert haragszanak rá, ezért lepihent a tó partján.
Mikor megéhezett halat evett, és rájött, milyen finom. A zsírgombócot utálta. Tudta, hogy kövér, mert ismert más, normálisan etetett kutyákat, de nem tudott ellene tenni.
Most viszont egy hétig a tóparton maradt, halat evett, és csodák csodája, elkezdett apadni a popója.
Észrevette, hogy többet tud járkálni, sőt futni is tudott!
Jónás kutya bizony haza sem ment többé. Ott maradt a tóparton, mert sokkal jobban érezte magát. Néha bejárt a faluba bulizni a többi kutyához, akik időnként elmentek hozzá tóparti-kutyapartyra.
Jó élete lett, nem is vágyott másra.
Itt a vége.

2011. május 4., szerda

A szegény ember és a macskák

Rászokom erre. Mondhatnak két-két szót, amiből mesét kell alkotnom.
A tegnapi:
szegény ember
halász
morzsa
baba


Volt egyszer egy szegény ember, aki teljesen egyedül élt a mező szélén álló házában.
Egész nap a földön dolgozott, hogy eltartsa állatait, és eladja amit termel.
Volt egy macskája, Morzsa. Ő felelt az egerek távol tartásáért. De mivel egyedül volt, a búza pedig sok volt, az egerek elszaporodtak. A mezőn is sok volt, de sajnos beszoktak a házba és a termények közé is. Ezért a szegény ember lóhátra ült, és beügetett a városba, hogy hozzon még pár macskát, szaporodjanak ők is. A városban épp piac volt, ahol talált is cicákat, egy asszonynál, aki kisállatokat árult.
Megegyeztek, az ember vett is hármat.
Berakta egy zsákba az egérfogókat, és a ló hátára dobta őket. (itt Kevin miatt volt öt perc röhögés, mert beszólt, hogy "zsákbamacska")
De a macskák nem szerettek így utazni, és nagyon nyávogtak, veszekedtek.
Kérdezte is egy arra járó leány:
- Mit visz jóuram? Mi ez az éktelen zaj?
- Macskákat vettem szép hölgy, a tanyámra, az egerek ellen.
- És nincs magának felesége, aki elkísérné, hogy segítsen, és ne kelljen szegény macskákat zsákba zárni?
- Nincs kedvesem, de egy ilyen szép és okos hölgy lehetne a feleségem, mint kegyed.
- Megpróbálhatjuk uram, kend is tetszik nekem.
Ezzel hazamentek, összeházasodtak, és egy év múlva született is egy babájuk.
Viszont az asszony szerette volna, ha hal is kerül az asztalra a sok disznó és baromfi hús mellé, főleg a baba miatt.
Ezért ásatott az emberrel egy nagy tavat az egyik mező közepén. Aznap mikor kész lett, hatalmas eső kerekedett, és meg is töltötte vízzel a tavat.
Már csak halak kellettek, de jó szokás szerint az ember lóra ült, és a városból hozott pár halat vödörben. Majd még egyszer fordult, és így már volt annyi hal, amik szépen el tudtak szaporodni, és ellátták a kis családot hallal is.
Itt a vége fuss el vége.

A krokodil

Ez a mese Szili és Szabolcs útmutatása alapján született. Ő mondta mi legyen benne, én költöttem.
krokodil, csont, kutya, szörnyeteg, kamion és kaki voltak a javaslatok, amik mese közben pattantak ki Szili és Szabolcs fejéből


Élt a folyóban egy nagy zöld krokodil. Megéhezett, nekiállt kaját keresni, mikor talált egy csontot.
Hát, nem igazán neki való étel, de annyira éhes volt, hogy nem sokat gondolkodott, szanaszét harapta. Ekkor érkezett a folyópartra egy kutya. Nagyon kedves kis kutya volt, fehér színű. Már két napja nem evett, ezért nem ijedt meg a marcangoló krokodiltól, hanem odament, és mondta:
- Kérlek, adj nekem a finom csontodból! Már két napja nem ettem.
- Én olyan éhes vagyok, hogy legszívesebben téged is felfalnálak, te kutya!- válaszolta a krokodil.

- Ne egyél meg, adj a csontodból, és én is megosztom veled az ételemet.
A krokodil adott neki egy darab csontot.
A kutya gyorsan megette és elszaladt, nehogy a krokodil meggondolja magát, és megegye.
Ahogy szaladt, látott az út mellett egy halott csirkét.
Felkapta, és vitte a folyópartra a krokodillal elosztani.
Odaért, lerakta, a kroki pedig rögtön kiugrott a vízből.
Ekkor érkezett meg a nagy büdös ronda szörnyeteg, aki gondolta magában:
"Hú, de éhes vagyok, itt a krokodil meg a kutya, megeszem őket, hmmm de fincsi lesz! Csak elterelem a figyelmüket."
Odaért melléjük, és mondta:
- Sziasztok, de szép csirkétek van, adtok belőle?
- Nem. Ketten kell megosztoznunk rajta, nem jut belőle neked is.- mondta neki a krokodil.
- Egyétek csak meg - sóhajtotta a szörnyeteg,- akkor majd titeket eszlek meg!
Akkor a csirkéből is jut nekem!
Ezt a krokodil nem várhatta meg, felkapta a csirkét, és leúszott a mélybe. A kutya elbújt egy fára, a szörnyeteg pedig egyedül maradt a parton.
Várt egy kicsit, majd továbbállt éhesen.
A krokodil visszajött, és lerakott a kutyának egy halat.
- Bocs, a csirkét véletlen megettem, de hoztam neked helyette ezt a halacskát.
A kutya megörült új barátjának, a halat pedig jóízűen befalta.
Eközben a szörnyeteg kiért a főútra, és beszállt egy ott parkoló kamionba.
A vezető megijedt, kiugrott, de kívülről bezárta az ajtót, hogy a szörny ne bírjon kijönni.
Viszont vezetni bírt, ezért elhajtott a kamionnal.
Ment, ment, egyszer csak kakilnia kellett.
Kiszállni nem bírt, ezért szétnézett, mibe kakilhatna.
Talált egy befőttes üveget, amibe belekakilt. Kicsit mellément, és sajnos letojta a kezét is.
Gondolta, most mi legyen? Hová törölje? Nyalja le? Fúúúúj! Gusztustalan egy szörny volt...
A szagot nem bírta már ő sem, ezért kirúgta az ajtót, kiugrott, a rendőrök pedig elkapták.
Itt a vége fuss el véle.

Hozzáfűzés:
Szeretik az ilyen enyhén gusztustalan meséket. Fiúk, és jókat nevetnek rajta.

Ezután megkapták még a Kiskakas gyémánt félkrajcárját, amit ismer mindenki.
Ott vajon hová is rejti a kiskakast a császár?  A bő bugyogójába. Gyakorlatilag a seggéhez...
:))

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...