2011. május 26., csütörtök

Gyors délutáni mese

Szili leül mellém, és kéri, meséljek a zöld rókáról. Kiemelve az Ő hozzáadott szavai.

Egyszer volt egy zöld róka, aki Kedves volt. Ez volt a neve: Kedves. Mindenkivel kedvesen viselkedett, előzékeny volt, ezért lett Kedves a neve.
Egy napon ebéd után úgy elfáradt, mint Szilike szokott, ha sokat eszik, ezért a maradékát ott hagyta egy széken.
Jöttek a mindent begyűjtő hangyák, és el is hordták a zöld róka maradék ebédjét.
Mikor elmúlt a fáradtság, kereste a későbbre tervezett maradékot, de nem találta.
Látta viszont a nyomokat, amik a hangyák várához vezettek.
Nosza, gyorsan odafutott, bement, és látta, ahogy raktározzák el az ebédjét.
Kérdezte:
- Miért vittétek el az ebédem?
- Mert otthagytad. Neked már nem kellett, mi viszont télen nem találunk finom falatokat, ilyenkor kell összegyűjtenünk.
- De ne vegyétek el az én ételem, kellett volna az még nekem!
- Ez nem látszott,-mondta a hangyavezér- mert otthagytad. Mi pedig összeszedjük, amit otthagynak a figyelmetlenek.
- Jó, de én az útra szoktam kiszórni, amit nektek szánok, eddig a házamba nem jöttetek. Ezután se gyertek, mindig kiszórom majd a maradékot, amit már nem akarok megenni. Jó lesz így?
- Jó lesz,-mondta a hangyavezér- de inkább a hűtőgépedbe tedd a maradékot, akkor nem lesz félreértés.
És Kedves így is tett ezután.
Mindig elpakolta a maradék ételt, a hangyák pedig nem mentek a házába.


Mindig van mese, csak az utóbbi pár napban egy-egy témát beszéltünk át, ami érdekelte őket.
Például vulkánok, bolygók, hamvasztás, család.
Ezek pedig nem leírható mesék.

2011. május 16., hétfő

A kulcs

Elkezdek valamit, és közbeszúrnak szavakat, főleg a Szili, amiket bele kell szőnöm a mesémbe.
Ma egész nap kulcscsomóval játszottak, ezért a kulcs volt az alapmotívum.
Kiemelem a szavakat, amit ők szúrnak közbe és beépül.:))

Volt egyszer egy kis kulcs. Nagyon különleges varázskulcs lehetett, mert zöld smaragdból volt.
Egy tündér őrizte, aki az erdei tisztáson lakott, apró házában.
Hosszú évek óta minden nap elővette a kulcsot, megtisztogatta, és beszélt hozzá:
- Kedves kulcsocska, mondd el, milyen ajtót nyitsz te?
Mutasd a helyet, ahol az ajtód van, és odaviszlek.
De a kulcs nem mutatott semmit, csak feküdt a tündér kezében.
Egy nap arra járt egy vándor, aki fáradt volt, és szállást kért éjszakára.
A tündér adott neki vacsorát, készített fürdővizet, megetette a vándor lovát.
Majd elővette a kulcsot, mint mindig, és megtisztította.
Kérdezi a vándor:
- Milyen kulcs ez kedves tündér?
- Nem tudom, vándor uram, találtam az erdőben évekkel ezelőtt, várom, hogy elmondja hová való, de eddig nem mondta.
- Mert én nem vándor vagyok ám, hanem királyfi, és ki szeretném szabadítani az évek óta raboskodó királylányt a gonosz sárkány karmaiból, aki a menyasszonyom, és a sárkány pont az esküvőnk előtt rabolta el.
Aki hét lakat alatt őrzi, bebörtönözve egy vár tetején, zöld ajtó mögött, amit zöld smaragdkulcs nyit.
A tündér nagyon megörült ennek, hát mégis elmondta a kulcsa, hová való, csak nem úgy ahogy várta. Hanem odavezette hozzá a vándorló királyfit.
- Ó, kedves királyfi! Menj akkor gyorsan reggel, vidd a kulcsot, szabadítsd ki a királylányod, biztos nagyon vár már rád!
Legyetek nagyon boldogok!
Így is lett. Reggel a királyfi felnyergelte a paripáját, és száguldott a sárkány várához.
Ott legyőzte a gonosz lányrabló sárkányt, mind a hét fejét lenyisszantotta, és szaladt a toronyba.
A smaragdkulcs pont a zárba illett, egy pillantás alatt kinyitotta, és a boldog fiatalok szerelmesen borultak egymás nyakába.
Hazamentek, megtartották az esküvőt, ahová a tündért is meghívták.
A smaragdkulcsot pedig a tündérke, esküvői ajándékként szívvé varázsolta, és a szerelmeseknek adta örökre.

2011. május 14., szombat

A lámpa

Ez az én mesém, hogy ne maradjon égve a villany.

Volt egyszer egy kis lámpa, aki egy ház konyhájában lakott.
Ha sötét volt felkapcsolták és dolgozott, ha kisütött a nap leoltották és pihent.
Szerette a munkáját, szerette a családot, akiknek világossá tette a konyháját.
Esténként, mikor pihent, arra gondolt, milyen jó is neki, hogy ilyen kedves emberek közt élhet, és nem egy raktárban vagy üzletben porosodik, használatlanul.
Egyik este, már mindenki lefeküdt, de őt elfelejtették lekapcsolni.
Gondolta, majdcsak jön valaki, akinek kell még valami, észreveszi, és leoltja.
De nem jött senki. Szomorkodott, hogy most majd elfárad reggelre, kiég, és kidobják.
Azután rájött a megoldásra, és elkezdett villogni. Remélte, a villogásra valaki felébred, és végre pihenhet ő is. Így is lett. A család apukája észrevette a furcsaságot, mikor fordult egyet álmában, és kicsit felriadt.
Kinyitotta a szemét, hogy megnézze, mi az ami ilyen szokatlan. Látta a villogó lámpát, kiment és leoltotta. Gondolta, majd reggel lecseréli, mert kezd kiégni. A kis lámpa viszont örült, mert végre megpihenhetett, és új erővel töltődhetett a másnapi munkához.
 Reggel apuka látta, hogy a villany a konyhában rendesen világít, csak kis kihagyás lehetett az a villogás, nem is kell lecserélni. A lámpás pedig még sokáig világíthatta be a család konyháját.

2011. május 5., csütörtök

Jónás és a zsírgombóc

Szavak:
zsírgombóc
kutya
paróka

Volt egyszer egy kutya, akit Jónásnak hívtak. Elég hülye neve volt, inkább bálnához illett, így a kutyus, hűen a nevéhez, dagadt volt, mint egy bálna.
Egész nap evett, főleg zsírgombócot kapott, és pihengetett az árnyékban. Néha vakkantott, de még ettől is elfáradt.
Egy nap jött a gazdájához látogatóba egy ember, aki parókát viselt. Jónás persze észrevette, hogy valami furcsa, és figyelte a vendéget. Mikor az felállt, hogy bemenjen a házba kezet mosni, Jónás felugrott, és hatalmas vetődéssel lekapta az ember fejéről a parókát, amivel messze szaladt.
Már amennyire szaladni tudott a nagy fenekétől. Inkább kocogott meg sétált.
A parókát, mint érdekes játékot elvitte a búvóhelyére, a tóparti bokor alá és elásta.
Gondolta, majd később szétrágja alaposabban, addig érleli a rég ellopott távirányító és fél pár papucs mellett.
Tudta, hogy most nem mehet haza, mert haragszanak rá, ezért lepihent a tó partján.
Mikor megéhezett halat evett, és rájött, milyen finom. A zsírgombócot utálta. Tudta, hogy kövér, mert ismert más, normálisan etetett kutyákat, de nem tudott ellene tenni.
Most viszont egy hétig a tóparton maradt, halat evett, és csodák csodája, elkezdett apadni a popója.
Észrevette, hogy többet tud járkálni, sőt futni is tudott!
Jónás kutya bizony haza sem ment többé. Ott maradt a tóparton, mert sokkal jobban érezte magát. Néha bejárt a faluba bulizni a többi kutyához, akik időnként elmentek hozzá tóparti-kutyapartyra.
Jó élete lett, nem is vágyott másra.
Itt a vége.

2011. május 4., szerda

A szegény ember és a macskák

Rászokom erre. Mondhatnak két-két szót, amiből mesét kell alkotnom.
A tegnapi:
szegény ember
halász
morzsa
baba


Volt egyszer egy szegény ember, aki teljesen egyedül élt a mező szélén álló házában.
Egész nap a földön dolgozott, hogy eltartsa állatait, és eladja amit termel.
Volt egy macskája, Morzsa. Ő felelt az egerek távol tartásáért. De mivel egyedül volt, a búza pedig sok volt, az egerek elszaporodtak. A mezőn is sok volt, de sajnos beszoktak a házba és a termények közé is. Ezért a szegény ember lóhátra ült, és beügetett a városba, hogy hozzon még pár macskát, szaporodjanak ők is. A városban épp piac volt, ahol talált is cicákat, egy asszonynál, aki kisállatokat árult.
Megegyeztek, az ember vett is hármat.
Berakta egy zsákba az egérfogókat, és a ló hátára dobta őket. (itt Kevin miatt volt öt perc röhögés, mert beszólt, hogy "zsákbamacska")
De a macskák nem szerettek így utazni, és nagyon nyávogtak, veszekedtek.
Kérdezte is egy arra járó leány:
- Mit visz jóuram? Mi ez az éktelen zaj?
- Macskákat vettem szép hölgy, a tanyámra, az egerek ellen.
- És nincs magának felesége, aki elkísérné, hogy segítsen, és ne kelljen szegény macskákat zsákba zárni?
- Nincs kedvesem, de egy ilyen szép és okos hölgy lehetne a feleségem, mint kegyed.
- Megpróbálhatjuk uram, kend is tetszik nekem.
Ezzel hazamentek, összeházasodtak, és egy év múlva született is egy babájuk.
Viszont az asszony szerette volna, ha hal is kerül az asztalra a sok disznó és baromfi hús mellé, főleg a baba miatt.
Ezért ásatott az emberrel egy nagy tavat az egyik mező közepén. Aznap mikor kész lett, hatalmas eső kerekedett, és meg is töltötte vízzel a tavat.
Már csak halak kellettek, de jó szokás szerint az ember lóra ült, és a városból hozott pár halat vödörben. Majd még egyszer fordult, és így már volt annyi hal, amik szépen el tudtak szaporodni, és ellátták a kis családot hallal is.
Itt a vége fuss el vége.

A krokodil

Ez a mese Szili és Szabolcs útmutatása alapján született. Ő mondta mi legyen benne, én költöttem.
krokodil, csont, kutya, szörnyeteg, kamion és kaki voltak a javaslatok, amik mese közben pattantak ki Szili és Szabolcs fejéből


Élt a folyóban egy nagy zöld krokodil. Megéhezett, nekiállt kaját keresni, mikor talált egy csontot.
Hát, nem igazán neki való étel, de annyira éhes volt, hogy nem sokat gondolkodott, szanaszét harapta. Ekkor érkezett a folyópartra egy kutya. Nagyon kedves kis kutya volt, fehér színű. Már két napja nem evett, ezért nem ijedt meg a marcangoló krokodiltól, hanem odament, és mondta:
- Kérlek, adj nekem a finom csontodból! Már két napja nem ettem.
- Én olyan éhes vagyok, hogy legszívesebben téged is felfalnálak, te kutya!- válaszolta a krokodil.

- Ne egyél meg, adj a csontodból, és én is megosztom veled az ételemet.
A krokodil adott neki egy darab csontot.
A kutya gyorsan megette és elszaladt, nehogy a krokodil meggondolja magát, és megegye.
Ahogy szaladt, látott az út mellett egy halott csirkét.
Felkapta, és vitte a folyópartra a krokodillal elosztani.
Odaért, lerakta, a kroki pedig rögtön kiugrott a vízből.
Ekkor érkezett meg a nagy büdös ronda szörnyeteg, aki gondolta magában:
"Hú, de éhes vagyok, itt a krokodil meg a kutya, megeszem őket, hmmm de fincsi lesz! Csak elterelem a figyelmüket."
Odaért melléjük, és mondta:
- Sziasztok, de szép csirkétek van, adtok belőle?
- Nem. Ketten kell megosztoznunk rajta, nem jut belőle neked is.- mondta neki a krokodil.
- Egyétek csak meg - sóhajtotta a szörnyeteg,- akkor majd titeket eszlek meg!
Akkor a csirkéből is jut nekem!
Ezt a krokodil nem várhatta meg, felkapta a csirkét, és leúszott a mélybe. A kutya elbújt egy fára, a szörnyeteg pedig egyedül maradt a parton.
Várt egy kicsit, majd továbbállt éhesen.
A krokodil visszajött, és lerakott a kutyának egy halat.
- Bocs, a csirkét véletlen megettem, de hoztam neked helyette ezt a halacskát.
A kutya megörült új barátjának, a halat pedig jóízűen befalta.
Eközben a szörnyeteg kiért a főútra, és beszállt egy ott parkoló kamionba.
A vezető megijedt, kiugrott, de kívülről bezárta az ajtót, hogy a szörny ne bírjon kijönni.
Viszont vezetni bírt, ezért elhajtott a kamionnal.
Ment, ment, egyszer csak kakilnia kellett.
Kiszállni nem bírt, ezért szétnézett, mibe kakilhatna.
Talált egy befőttes üveget, amibe belekakilt. Kicsit mellément, és sajnos letojta a kezét is.
Gondolta, most mi legyen? Hová törölje? Nyalja le? Fúúúúj! Gusztustalan egy szörny volt...
A szagot nem bírta már ő sem, ezért kirúgta az ajtót, kiugrott, a rendőrök pedig elkapták.
Itt a vége fuss el véle.

Hozzáfűzés:
Szeretik az ilyen enyhén gusztustalan meséket. Fiúk, és jókat nevetnek rajta.

Ezután megkapták még a Kiskakas gyémánt félkrajcárját, amit ismer mindenki.
Ott vajon hová is rejti a kiskakast a császár?  A bő bugyogójába. Gyakorlatilag a seggéhez...
:))

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...