2011. május 5., csütörtök

Jónás és a zsírgombóc

Szavak:
zsírgombóc
kutya
paróka

Volt egyszer egy kutya, akit Jónásnak hívtak. Elég hülye neve volt, inkább bálnához illett, így a kutyus, hűen a nevéhez, dagadt volt, mint egy bálna.
Egész nap evett, főleg zsírgombócot kapott, és pihengetett az árnyékban. Néha vakkantott, de még ettől is elfáradt.
Egy nap jött a gazdájához látogatóba egy ember, aki parókát viselt. Jónás persze észrevette, hogy valami furcsa, és figyelte a vendéget. Mikor az felállt, hogy bemenjen a házba kezet mosni, Jónás felugrott, és hatalmas vetődéssel lekapta az ember fejéről a parókát, amivel messze szaladt.
Már amennyire szaladni tudott a nagy fenekétől. Inkább kocogott meg sétált.
A parókát, mint érdekes játékot elvitte a búvóhelyére, a tóparti bokor alá és elásta.
Gondolta, majd később szétrágja alaposabban, addig érleli a rég ellopott távirányító és fél pár papucs mellett.
Tudta, hogy most nem mehet haza, mert haragszanak rá, ezért lepihent a tó partján.
Mikor megéhezett halat evett, és rájött, milyen finom. A zsírgombócot utálta. Tudta, hogy kövér, mert ismert más, normálisan etetett kutyákat, de nem tudott ellene tenni.
Most viszont egy hétig a tóparton maradt, halat evett, és csodák csodája, elkezdett apadni a popója.
Észrevette, hogy többet tud járkálni, sőt futni is tudott!
Jónás kutya bizony haza sem ment többé. Ott maradt a tóparton, mert sokkal jobban érezte magát. Néha bejárt a faluba bulizni a többi kutyához, akik időnként elmentek hozzá tóparti-kutyapartyra.
Jó élete lett, nem is vágyott másra.
Itt a vége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...