2011. szeptember 16., péntek

A szökevény mackó

Medveország határában elszökött egy kis medve
anyukája mézért küldte, de nem volt hozzá sok kedve.
Inkább evett volna répát, dinnyét, vagy almát,
azoknál semmi nem csipkedte össze az arcát!
Mert a méz trükkös maci-csemege,
finom nagyon, de megszerezni az ám a munka neheze!
Őrzik veszettül a méhek és darazsak,
fullánkjaikkal hatalmasat szúrnak!
Ezért a kis medvebocs elbóklászott,
gondolta, keres egy fullánkmentes világot.
"Nem kell méz!"- gondolta mérgesen
"Majd megint csak megcsípnek, tévesen."
Mert tudta ő, hogy a méhek félnek,
a nagy bundásban ellenséget vélnek.
Pedig ő csak egy éhes brummogó,
jobb esetben nem méhecske csapkodó!
Csak a méz kellene neki ebédre,
nem száz fullánk a fenekébe!

Ment a maci hegyen-völgyön át,
közben a Hold követte az útját.
Mert bizony estébe fordult az idő,
mackónk meg is ijedt, a sötét nem nyerő!
Ilyenkor már a barlangban mackómama,
vacsorát készít, amiben segít a papa.
Kicsi bocs a játék mellől szokta nézni őket,
de most itt van, s a füle már megdermedt!
Hideg volt nagyon az este, a Hold nem melegített,
és ez a macibunda nem tapasztalta a hideget.
Mert a barlangban összebújtak ők hárman,
este, vacsi után, s mesélt a mamája.
"A szüleimet akarom!"-sírta a kis bocs,
"Inkább elviselek ezer meg egy fullánkot!"
Ekkor egy bagoly meghallotta a sirámát,
"Hazakísérjelek?" kérdezte medvetalpú barátját.
"Tudod merre a barlangunk?" csodálkozott a mackó,
a baglyot sosem látta még, de szimpatikus a fickó!
Haza akarja kísérni a mamájához,
tán nem a medvefül kell neki a vacsorához!
Elindultak lassan, át a hegyen-völgyön,
a bagoly repült, a maci követte a földön.
Olyan hangosan csörtetett az avarban,
hogy az őt kereső maciszülők meghallották nyomban!
Mert nem jutott ám messze a kis bocs,
csak ő gondolta nagynak a távot.
Volt nagy ölelés, sírás és ígéret:

"Nem megyek el többé, mert félek!"
"Nincs mitől félned, brummogó lelkem,
a bagoly régi barátunk ezen a helyen."
"Ő vigyáz rád, ha mi nem látunk téged,
bár a méhektől ugyan nem véd meg."
"Nem baj Mama, kibírom a csípést,
vagy veszek fel egy védőruha félét."
Ebben maradtak, s lefeküdtek végre,
kis mackó nem az ágyába, hanem a szülők helyére.
Nagy volt az ijedtség, de jó vége lett,
maci hazatért, és már nem fülelt.
Aludt a kis brummogó pöttömke,
álmát többé nem zavarta a huhogás, s a Hold fénye.
Ezek jó barátok lettek,
mikor kint érte az este, segítettek.
Itt a mesém vége mára,
futás, te is az ágyba.
Hallgasd a baglyot odakint,
vigyázza álmodat, és a lépteid.
Egész éjjel nekünk huhog,
nem kell félned, ha hallod.


Mese-mese 2

A mi kis mesénk déli mese lett!
Már annyi meséje, története volt, hogy délben is beengedték, amikor kicsit több mese kell, mint reggel.
Be is kopogott egy óvodába, de kicsit korán érkezett.
Leültették egy padra, ahol várnia kellett, hogy a gyerekek mind megebédeljenek, fogat mossanak.
Pár lurkó még beszélt kicsit, ahogy az 4 éves ovistól várható, emiatt még pár percet csúszott a mesélés.
A mesénk még kezdő déli-mese volt, ezért kicsit aggódott, hogy nem fog visszaérni a meseközpontba a délutáni zárás előtt, mikor a déli mesék lepihennek, és az estiek készülődnek.
Nem tudta, hogy mindenkit megvárnak, nem problémáznak ha késik egy-egy mese, mert gyerekek mellett, főleg ha kicsik, mindenféle dolog közbejöhet.
Szóval még aggódott, majd mikor végre behívták, akkor megnyugodott.
A gyerekek 4 mesét is kértek, ma nehezen aludtak el, mert meleg volt.
Mikor végre minden kis szempár lecsukódott, a mese megkapta a gyümölcsöket, és ment is a központba.
Szaladt, robogott, hogy odaérjen.
Majdnem el is esett egy nagyobb kőben, amit nem vett észre, de az utolsó pillanatban visszanyerte az egyensúlyát.
Odaért a meseközpontba, amiről azt hitte, már zárva lesz, és várhat estig.
De a déli mesék még kint álltak, beszélgettek, a mesékért kapott gyümölcsöket, kekszeket eszegették.
Mikor megérkezett a kifulladt, csapzott kis mesénk, csodálkoztak is:
- Miért ez a nagy rohanás?
- Hogy ideérjek időben!
- Itt nincs olyan, hogy késés. Mindenkit türelmesen megvárnak, úgyhogy menj nyugodtan -mondta egy idősebb mese kedvesen.
A mese bement, leszámolta a kapott gyümölcseit, kiválasztotta az új meséket, majd ment pihenni, beszélgetni.
Rájött, hogy felesleges volt annyira rohanni, a meseközpont megvárta, nem ment nélküle sehova.

2011. szeptember 6., kedd

Mese-mese

Volt egyszer egy kis mese.
Házról-házra járt, mindenhová bekopogott, kérnek-e mesét.
Ha kértek, ő maradt, elővette mesezsákjából a meséket, és az anyuka vagy apuka elmesélte, ami megtetszett.
Minél több története, meséje volt egy mesének, úgy léphetett előre.
A legelső lépés a reggeli meseség volt, utána ebéd utáni meseség, majd minden mese álma, a tiszteletre méltó esti meseség.
A mi kis mesénk még csak reggeli mese volt.
Mivel reggel ritkán kapnak a gyerekek mesét, ezért lassan haladt.
Sok helyre bekopogott, de csak kevés ajtón engedték be.
Nem értek rá, indultak munkába, óvodába, vagy házimunka volt.
Néha, egy-egy beteg gyerekhez behívták, vagy mikor a szülő épp ráért.
Akkor meséltek egyet a gyereküknek a történetei közül, majd adtak neki egy sütit, gyümölcsöt, vagy kekszet, ami volt otthon.
Ő ezekért újabb meséket kapott a mese központban, és nőtt a zsákja.
Szóval nem volt hálás feladat a reggeli meseség, minden mese esti akart lenni.
Mert este lágyulnak a fények, finom esti tisztaságillat van, nyugalom, kellemes légkör mindenhol.
És esténként előfordul kettő vagy akár három mese is, amiért persze még több ajándék járt a kis meséknek.
A mi mesénk, ezen a napon három almát gyűjtött, kivételes nap volt, a sok házból háromba is behívták, reggel.
Ezért három új történettel lett gazdagabb, és mivel elérte a zsákja a befogadó képességét, nem fért több bele, új zsákot kellett kérnie.
Ami azt jelentette, hogy déli, azaz ebéd utáni mese lett belőle.
Így már mehetett akár óvodákba is, ahol minden délben, ebéd után mesélnek a gyerekeknek.
Nagyon boldogan ment haza a meseközpontból a mesetanyára, ahol lakott.
Ott lepihent, elrendezte szépen a meséit, majd várta a másnapot, a többi mesével együtt.

folyt. köv.

2011. szeptember 2., péntek

A kacsa és a pulyka

Csalánra vágyott a kacsa
üres volt a madár gyomra.
Folyóparton csalánt látott,
de ott a pulyka falatozott.
Vele ujjat húzni nem jó,
tudja ezt minden hápogó!
Éhesen leste a pulykát,
ahogy pöffeszkedve falja a csalánt.
A szeme majd kiesett,
de csak oda lesegetett.
"Ki kell találni valamit."gondolta a hápi,
és repült egy kört, fent, ahonnan mindent látni.
A szárnya hangjától a pulyka megijedt,
vén volt már, a szeme vaksin rebbent.
Azt hitte sasmadár a kacsa,
nagy csőrű, pulykaevő-fajta.
A csalánból gyorsan elfutott,
a kacsánknak tálalva volt.
Szegény vaksi pulyka meg csak szaladt,
még most is futna, de elfáradt.
Bekéredzkedett egy közeli ólba,
"Segítsetek, egy sas üldöz"- mondta.
Itt pedig a kacsák laktak,
a pulykától megriadtak.
Beengedték, bár nagyon féltek,
sok jót nem reméltek.
Ott kuksoltak s várták, hogy kacsamama,
hazaérjen, de soká jött,a csalán lefoglalta.
Azért megjött, messziről kiabálta:
"Gyertek, a csalánban nincs már pulyka-páva!"
"Ehetünk, mit a szemünk meglát,
megszereztem a jó csalánt!"
Odaért, a pulykát meglátta,
aki még mindig a sast várta.
Meghallotta kacsamamát,
s pulyka-méreg futotta el agyát.
De vaksi volt, mint mondtam,
és a kacsamama ezt már tudta.
Ezért aztán mögé került,
meglökte, s az jól belendült.
Meg sem állt a tó partjáig,
Vízbe esett, s ez nem volt jó hír.
Úszni ugyanis nem tudott,
Így aztán kapálózott.
Megmenekült, nagy nehezen,
de a lelkén csorba esett.
Egy csapat kacsa legyőzte!
Gondolta, és világgá ment.
Meg sem állt a határig,
átlépte, s leült pihenni.
Míg ő ott pihenget,
te is alhatsz, kicsi gyermek.
jó éjszakát kívánok,
kiskacsás legyen álmod.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...