2011. november 15., kedd

A falióra és a számológép

A számológép egy nagyon büszke tárgy volt.
Büszke volt a tudására, hogy rá mindig szükség van.
Mert vele számolnak ki összeadásokat, szorzásokat, bevásárlólisták összegét, egyenlegeket, sőt még függvényeket is. Igazi tudósnak gondolta magát, aki nélkül nincs élet.
Le is nézett minden más tárgyat, használati eszközt, különösen  a faliórát.
Mert azon csak tizenkét szám van, mindig ugyanabban a sorrendben, és mást sem tud, csak tik-takolni.
Mondta is neki mindig:
- Látod óra, én mindig máshol vagyok. Asztalon, zsebben, fiókban. Te meg csak lógsz ott a falon, és kattogsz.
- Nem kattogok kedves számológép, hanem számolom a perceket.
- És? Össze tudsz szorozni két percet? Ki tudsz vonni belőlük egy órát? Nem. Én jobb vagyok, punktum.
- Akkor jobb vagy.- mondta az óra, és egyszerűségénél fogva nem is vitázott tovább, csak mutatta az aktuális időt.
Szerette a saját életét, nem volt azzal semmi gondja.
Ami neki kellett megkapta, ha késett vagy sietett véletlen pár percet, akkor beállították, ha poros volt lepucolták, és sosem hagyták napokig egy fiókban.
Egyszer aztán merülni kezdett az eleme.
Bizony, minden szerkezetes dologgal megesik ez, amit elem működtet.
Az apuka nem vette észre, hogy megállt az óra.
Ránézett, megállapította hogy korán van még munkába menni, megnéz egy filmet.
Mikor kiment valami harapnivalóért, látta hogy ugyanazt mutatja az óra, mint előtte.
Akkor az elromlott! El fog késni a munkából.
Nekiállt gyorsan öltözni, és szaladt.
Később hívta fel a feleségét, hogy cseréljen elemet, mert az óra fontos hogy jól járjon.
Az a legfontosabb.
Hallotta ezt a beszélgetést az óra, és még nem működve is büszkén húzta ki a mutatóit.
Ő egy fontos tárgy! A legfontosabb!
Mert számolni papíron is lehet ám, de időt mérni nem!
A számológép sem volt süket, csak ő meghúzódott a fiókban, és ott szégyellte magát.
Legközelebb pedig elnézést kért az órától és minden más tárgytól, akiket addig lenézett.
Elismerte, hogy ők egyaránt mind fontosak, csak ki ebben jó, ki abban.

2011. november 12., szombat

Miért nem vonatozott a sárkány

Élt egy sárkány a világban, aki mindenhová repülve ment.
Merthogy a sárkányok jól tudnak repülni és szeretnek is.
A mi sárkányunk legalábbis nagyon szeretett repülni. Mikor a tenger felett repült, akkor az ugráló delfineket, bálnákat, vonuló halakat nézte, vagy simán a tenger hullámzását.
Az erdők felett a fák tetejét, a rajtuk élő mókusokat, madarakat.
A városok felett pedig a házakat.
Most épp át kellett repülnie a tenger túloldalára, elvinni egy csomagot valakinek.
Repült, néha egy-egy hajón vagy kis szigeten megpihent.
Mikor odaért, már nagyon elfáradt. A szárnya nem akart rendesen működni, ezért elment egy sárkány-doktorhoz.
Akik minden városban megtalálhatóak voltak, mióta így elszaporodtak a sárkányok.
Nem sokat kellett várnia az orvosra, mert csak egy sárkány bébi volt előtte, akinek a lába fájt.

Az orvos szerint a sok repülés miatt kimerült a szárny-ereje, pihentetni kell. Ha viszont neki nincs két hete, hogy itt maradjon ezen a parton, akkor menjen vonattal vagy hajóval vissza a lakhelyére.
A sárkány a vonat mellett döntött, azt jobban kedvelte.
A vonat viszont nem megy át a tenger felett, így mégis megkért egy hajóst, hogy vigye el.
A hajókapitány bele is egyezett, de mondta, hogy soká fog tartani az út, mert régi, öreg a hajó motorja.
Sárkányunk viszont sietett volna, így felajánlotta, hogy lemegy a motortérbe, és a tűzzel amit fújni tud, megsietteti a motort.
Így aztán egy hét helyett két nap alatt átszelték a tengert, mintha valami turbó hajó lett volna.
És két napra az is volt.
A sárkány hazaért, a kapitány pedig a mai napig hálás neki a szélsebes útért.
Közben a szárny is megpihent, legközelebb már vígan repkedett a sárkány koma.

2011. november 4., péntek

A mackók és a denevér

A denevér egy barlangban lakott, az erdő közelében.
Ő és társai tartották rendben az erdő lepke és bogárállományát, ne szaporodjanak el túlzottan.
Azelőtt sok denevér volt ebben a barlangban, de az évek alatt elkoptak.
Volt aki elköltözött, volt aki meghalt, és a mi denevérünk már kezdte megszokni, hogy nincs vele senki.
Mikor is, jött a medve.
Anyamedve volt, két boccsal. Helyet kerestek télire, ahol meghúzhatják magukat.
Mi lett a régi helyükkel?
Kiirtották az erdőt, elhordták a hegyet, nem maradt barlang sem.
Földönfutóvá vált a macicsalád.
A régi helyük szépségét siratva vándoroltak, de új barlangot nem leltek.
A denevérünk épp egy fán lógott, mikor meglátta őket, ahogy szomorkásan ballagtak. A denevérre rá sem néztek, ha rá is néztek volna, akkor is levélnek gondolják.
De ez a levél odarepült föléjük, s megszólalt!
- Sziasztok. Merre mentek?
- Helyet keresünk, ahol télire meghúzódhatnánk.
Elhordták az emberek a barlangunkat.
- Ó, ti szegények, hát miért nem harcoltatok?
- Mert nagy gépekkel jöttek, éppen el tudtunk menekülni, mielőtt minket a földbe tipornak.
- Itt van egy barlang, csak takarják a fák. És csak én lakom ott, gondolom nem zavarlak titeket.
Megosztom veletek szívesen.
- Köszönjük szépen!- hálálkodtak a mackók, és be is hordták a kevéske holmijukat.
- Ennyink van. - tárta szét kezét mackómama, a gyerekek pedig már be is kucorodtak egy-egy sziklabeugróba.
A nagy hortyogás, amit egész télen hallgatott, jót tett a denevér lelkének, hisz végre nem volt egyedül.


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...