2012. január 27., péntek

A színrobotok

Szili mondta egyik este, így erről kellett mesélnem.

Élt egyszer egy nagy réten négy színrobot. Mert a robotok nem csak játékboltban vagy robot boltban élnek, hanem réteken is. Csak ritkán láthatóak. Ők négyen is így éltek. Néha láthatatlanul, néha megmutatkozva. Egy Kék, aki kedves volt, de néha szomorú, egy Piros, aki mindig dühös és kiabálós, egy Sárga aki néha irigy néha pedig napsugarasan jókedvű, és egy Zöld, aki mindig nyugodtan nézett a világba.
Ott a réten éldegéltek, robotkodtak, robot reggeliztek, ebédeltek, vacsoráztak, és robot alvást is csináltak. Olyankor nem csináltak semmit, csak feküdtek vagy ültek és néztek előre.
Mikor ébren voltak olyankor meneteltek, táncoltak vagy harcoltak. olyan robotos életet éltek.
Igazán szerettek volna egy ember gazdát, aki játszik velük, foglalkozik velük, és megmondja mit csináljanak, mert ez így unalmas volt nekik. A Piros be is dühödött egy táncnál, és otthagyta őket.
Elment a bokrok közé lehiggadni, de közben is kiabált, hogy:
- Miért kell mindig táncikálni? Miért nem harcolunk többet? Nem vagyok én balett táncos!
A többiek maradtak, beszélgettek és tudták hogy Piros is hamarosan lenyugszik és visszajön.
De közben láthatóvá váltak, mert ha nem voltak együtt, akkor a láthatatlanság is elhagyta őket.
Ekkor ment arra egy férfi, aki apuka is volt. Meglátta a három robotot és megörült nekik, mert úgy gondolta, pont jók lesznek a három fiának. Felkapta őket, és mikor végzett a favágással amiért jött, akkor hazament velük.
Otthon hatalmas öröm volt, megosztoztak a robotokon a fiúcskák, és neki is ültek játszani.
De a robotok nem csináltak semmit. Csak álldogáltak, elemtartó sem volt bennük, mert napelemesek voltak.
- Ezek le sem tudnak merülni.- mondta az apuka.
- Akkor biztos elromlottak.- állapította meg a nagy fiú.
- Lehet, hogy ezért voltak az erdőben, mert oda dobták ki őket.- szólt a középső fiú.
- Menjünk oda, ahol Apa találta őket, hátha van még valami alkatrész.- kérte a legkisebb fiúcska.
 Mentek is. Nem vártak semmire, rögvest lábra kaptak, és robogtak a rétre. Hamar odaértek, nem volt messze. Ott meglátták a Piros robotot, aki már kétségbeesve kereste a többieket. Akik nélkül működni sem tudott, semmire nem ment a társai nélkül, mert ők csak együtt voltak erősek és élőek.
A fiúk meglátták a magányos robotot, felkapták és vitték is haza.
Otthon aztán nagyon csodálkozott mindenki, mert a négy robot együtt már működött. Mindenfélét csináltak, majd olyasmiket is, amiket a fiúk parancsoltak nekik.
Felmentek a lépcsőn, harcoltak gonosszá vált autókkal, sárkányokkal, mindenféle egyéb szörnyekkel.
Mindenki boldog volt.
A robotok azért, mert együtt lehettek, a fiúk pedig azért, mert jó kis játékaik lettek.

2012. január 23., hétfő

A csimpánz és a bogár

Élt egyszer egy csimpánz, aki kicsit kisebb volt, mint a többiek. A nagy majomcsapatban ahol a szüleivel élt, ő volt a legkisebb termetű. Sokan csúfolták is érte, mindig ilyeneket mondtak neki:
- Gyere Törpi, gömbölyödj össze és focizhatunk veled.
- Ó, te megint itt vagy? Azt hittem csak egy kisegér van a lábam alatt.
Törpit nem érdekelte, nem foglalkozott a gonosz majmokkal, hanem a barátjával játszott inkább.
Ugyanis nem minden majom volt gonosz és csúfolódó, volt egy igazi jóbarátja, aki a szomszéd fán lakott a szüleivel és nagyszüleivel, akik már nagyon ősz, öreg majmok voltak.
Sokat kergetőztek, sokszor mentek együtt az őserdőbe bogárvadászatra, amit nagyon szerettek enni.
De volt hogy csak heverésztek a folyóparton, és beszélgettek.
Egy nap viszont a jóbarát Maki elköltözött. Az egész család elment egy másik majomcsapat lakhelyére, egy nagy réten túlra, ami jó messze volt.
Így Törpi már egyedül járta az erdőt, és a csúfolódók is egyre jobban zavarták. Egy nap, mikor finom bogarakat falatozott, az egyik dörömbölt a szájpadlásán:
- Engedj ki, te buta majom! De azonnal.
Törpi csodálkozva kivette, mire a bogár megrázta magát és így szólott:
- Tudd meg, engem nem ehetsz meg, mert ha megeszel, akkor nem tudom teljesíteni az erdei állatok kívánságait.
- Miért, varázsbogár vagy?
- Igen, én azért vagyok, hogy egy-egy jó kívánságot teljesítsek.
- És ha én egy nagy kosár bogarat kérek?
- Akkor azt fogsz kapni. De szerintem ennél okosabban is tudsz kívánni.
Törpi elgondolkodott, tudta, bogarat annyit eszik, amennyit csak akar, így ezt kívánta:
- Kérem, hogy a barátomék költözzenek vissza ide.
- Az bajos lesz, szólt a bogár, mert az ő anyukája kérte, hogy el tudjanak menni innen, a rossz majmok csapatából.
- De én nem is vagyok rossz.
- Valóban, sőt a családod is jó, így azt tudom tenni, hogy ti elköltözhettek innen. Lesz módotok rá, befogad majd a másik majomcsapat.
Mikor a kis bogár ezeket a szavakat kimondta, el is tűnt.
Törpi pedig vakarta a fejét, nem is tudta mit higgyen, mit várjon, mit tegyen.
Így a nagy tanácstalanságban egyszerűen hazament, és elmesélte az anyukájának mi történt.
A majommama hitte is meg nem is, de inkább nem.
- Mit képzelsz, ha ez igaz lenne, akkor minden állat kívánna, és minden másképp lenne.
- Honnan tudod, hogy nincs minden másképp, mint a bogár nélkül lett volna, anya?
De a majommama nem tudott válaszolni, mert megérkezett az apuka, aki örömmel újságolta:
- Képzeljétek, találkoztam egy régi barátommal, tudod fiam, Maki barátod apjával, és azt mondta, minket is befogad a csapatuk, átköltözhetünk a jobb majmok közé. Tudom, hogy nem szeretsz itt élni, így aztán mihamarabb csomagoljatok!
Anya és fia egymásra néztek, és szó nélkül pakolták a holmijukat.
Estére már meg is érkeztek a távoli nagy rét szélére, ahol Maki és Törpi vidáman ugrándozva köszöntötték egymást.
Végre együtt voltak a barátok, együtt volt a jó csapat.
A kis varázsbogár pedig tovább hallgatta a kívánságokat, és ami jó volt, azt teljesítette.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...