2012. február 22., szerda

A tündérek és a kobold

Élt az erdőben, egy nagy, óriás fa tövében egy tündércsalád.
Sokat játszottak, meséltek egymásnak, sétáltak a fák közt, hallgatták a madarakat, és hullott ágakból, botokból bútorokat faragtak maguknak. Sokan voltak, így sok bútorra volt szükségük.
Voltak ágyaik, asztalok melyeken ettek, és asztalok, amiken a kisebb tündérgyerekek rajzoltak, gyurmáztak. Voltak kinti székek is, mert szerettek kiülni a fa mellé, és ott figyelni az erdő életét.
Egy este kint felejtődtek a székek.
Reggelre pedig azt kellett látniuk, hogy ott hever a kezük munkája, darabokra törve.
Mivel tündérek voltak, így csak szomorkodtak kicsit, majd nekiültek másikat készíteni. Nem mérgelődtek rajta, nem bosszankodtak.
Azt viszont észrevette a tündérmama, hogy a bozótba szórt székdarabok eltünedeznek.
Kileste, hogy bizony egy kobold jár oda, és hurcolja el őket.
Nosza meg is kérdezte a tündérmama:
- Ki vagy te, és hová viszed ezeket a székdarabokat?
- Hogy én? Itt találtam a fa mellett a minap, szétszedtem, de mire visszajöttem, eltűntek. Most viszont megtaláltam!
- És miért szedted szét a székeinket? - faggatta a mama.
- A tiétek volt? - kérdezte hetykén a kobold - nem tűnt fel. Ott volt, nekem pedig tüzifa kell télire, így elvettem!
- De nem veheted el ami másé, és ezt is pótolnod kell!
- Méghogy pótolni? Ugyan már, és ha nem, akkor mi lesz? - érdeklődött a goromba kobold.
- Ha már így kérded - szólott a tündér - akkor elmondom, el foglak varázsolni!
- Na arra kiváncsi leszek, de inkább nem is. Inkább hagyjál engem békén! - dörmögte a kobold, és ott is hagyta őket.
A tündérmama csak annyit mondott:
- Fogunk mi még találkozni! -  és nevetett.
Mert varázsolt közben. Mégpedig azt, hogy a koboldnak ne sikerüljön semmi, amit csinálni akar, mindent rontson el. Megérdemli.

A kobold eközben fát gyűjtött. De eleredt az eső, hatalmas jégdarabok hullottak, így ott kellett hagyni a fákat, mert saját magát is alig tudta megmenteni.
Később ebédelni akart, de a kukacpörköltje leborult az asztalról, mikor egy darabka tölgyfacipóért ment volna.
Odavágta még a cipót is, olyan mérges lett. Majd megvetette az ágyát, hogy pihenjen egyet, de ahogy az ágyba huppant, az darabokra tört.
Megint bosszankodott egy sort, de közben a lelki szemei előtt a tündérasszonyt látta, aki azt mondta, bizony elvarázsolja.
- Akkor a varázslás igaz volt! - döbbent rá a kobold, és ment fát szedni a székek pótlásához.
Egész éjjel dolgozott, és másnap vitte is a tündérbútorokat a tündérfához.
- Itt vannak a székeitek! - dobta le a tündérmama elé.
- Nagyon helyes. A varázslat ezennel megszűnt, mehetsz enni és aludni!
És jól vigyázz, fagyűjtés közben nem veheted el azt, ami másé! Nem okozhatsz kárt a természetben, mert az is megbosszulja!
- Megígérem! - fogadta meg a kobold, és eloldalgott.

A tündérek bútorzata pedig ismét teljes volt, ahogy az örömük is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...