2012. június 15., péntek

A csodakancsó

A régi paraszti portákon, tanyákon, nagyon sokféle használati tárgy volt, amiket ma már nem ismerünk. Például a szakajtó, amit mérésre használtak, a teknő, amiből több is akadt, például mosásra, tésztagyúrásra. Volt sulykolófájuk a mosáshoz, fokosuk az önvédelemhez, és még sok mindenféle.
Ezen a tanyán rengeteg korsó volt. A gazdasszony ugyanis agyagból készítette őket, és a jó meleg kemencében ki is égette mindet. Majd a gyerekeivel szép mívesre kifestették, és eladták, elcserélték őket.
Volt egy különlegesen tehetséges gyereke az asszonynak, a Palkó. Olyan gyönyörű mintákat festett, hogy visszajártak miatta a vevők, hogy még olyat kérjenek, mert aki látta, mind akarta. A sajátját pedig nem adta volna senki, mert én mondom, csodakancsók voltak azok, amiket Palkó festett!

De ma, elrontotta a munkáját. Kicsit beteg lehetett, mert a mindig vidám kisfiú ma olyan szótlan volt. Festett, mert azt nagyon szerette, de nem beszélt. Az anyja főzött neki meleg teát, mézet is tett bele, gyógyuljon az a gyerek!
De a Palkón semmilyen tea nem segíthetett, mert gyógyíthatatlan betegségben szenvedett: szerelmes volt.
Előző nap látott egy lányt, az anyja hozta magával, kancsót választani. Palkó eközben épp a teheneknél dolgozott, de a lányt látta. Hogyne látta volna, mikor az udvarukon álldogált, egy általa festett kancsóval a kezében, és szinte ragyogott. Annyira tetszett neki Palkó munkája, amit ő nem is munkának látott, hanem egy világszép kancsónak, ami az ő szobájában lesz dísz ezután.

Szóval Palkó "beteg" volt, a lány pedig imádta az új kancsóját. Persze Palkó ezt nem tudhatta, ő csak szenvedett. Gondolta, megkérdi az anyját, kik voltak itt előző nap, merre laknak, de félt. Mert az anyja nagyon okos asszony volt, hamar rájött volna, merről fúj a szél. No persze ez nem lett volna baj, mint ahogy az sem, hogy a nagy fia szerelmes. De Palkó szégyenlős volt, mint minden először szerelmes ifjú.

De a lány eközben a saját anyját nyüstölte. Kellett neki még egy kancsó, és találkozni akart a készítővel. Aki szerinte csak lányszemély lehetett, és mindenképp barátságot akart kötni egy ilyen ügyes lánnyal, hogy őt is megtanítsa így festeni.
El is mentek Palkóékhoz, ahol a lányos anyuka kérdezgette, ki festette az ő kancsójukat. A gazdasszony pedig nem titkolta, Palkó fia, de most beteg. Most nem fest szépen, már két napja.
- Nem baj, hadd lássuk azt a Palkót! - így Róza, a lány.
Palkó előjött, nem tudta az anyja miért szólongatja. Majd meglátta a lányt, és a világ összes pirossága az arcába tódult. De odament, hisz az anyja hívta, nem akart ellenkezni. Fejét lehajtva álldogált, és meg sem mukkant.
- Nézz rám legény! - szólt Róza.
- Tessék, parancsolj. - emelte fel a tekintetét Palkó.
- Ejj, de szép szál ifjú festette a kedvenc kancsóm! Megtanítasz-e engem így festeni?
- Megtaníthatlak, ha engedik neked. - bátorodott fel egyre jobban Palkó.
Most mindketten Róza édesanyjára néztek, aki már látta, amit a gazdasszony, Palkó anyja is: itt bizony valami másról is szó van, nem csak a kancsók festéséről!
Tudták, a szerelemnek útjába állni nem lehet, és mivel mindkét család hasonló életű volt, engedték azt a festés tanulást. Legyen aminek lennie kell, hadd ismerkedjenek a fiatalok. Legyen, aminek lennie kell, egyszer ez a nap is eljön. Tudták, ez a világ rendje, a gyerekek felnőnek, megházasodnak, saját életet élnek.
Mindig is így volt, náluk sem lesz másképp.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...