2013. április 20., szombat

Az emberek szemete

Volt ebben az oviban egy meselabda. Mesemondáskor az óvónéni odadobta egy gyereknek, az megrázta, és a labda elkezdte mondani az illető gyermek kedvenc meséjét.
Most épp Julcsinál volt a labda, ami ezt mondta:
- Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy balett táncos hercegkisasszony...
Erre a többiek megszólaltak:
- Ne már! Megint hercegkisasszony!
- Akkor inkább meséljen Tibike! - mondta Julcsi, és odadobta a labdát.
Ami Tibikénél megszólalt:
- Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy robotbolygó, ahol...
De a többiek ismét:
- Ne már! Megint a robotjaid!
- Akkor meséljen az óvónéni! Mondta mérgesen a kis Tibi, és oda is dobta a labdát.
Az óvónéni pedig megrázta a meselabdát, alaposan, jó sokáig, és az elkezdte.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy házikó, ami régen a tündéreké volt, de most egy ember lakott benne. Ez az ember épp takarítani készült, mikor arra gondolt:
"Ejj, ez a szekrény minek ide? Nincs benne semmi, csak pár régi, nem használt vacak rongy. Kidobom az egészet."
Előtte persze ki akarta takarítani, hisz ami neki nem kell, másnak még jó lehet, és koszosan nem adjuk oda senkinek. bebújt a szekrény öblös mélyébe, törölgette, sikálta. Az ajtó becsukódott, az ember hirtelen egész máshol találta magát.
Egy mező volt, de nem akármilyen. Tündérek repkedtek, emberháton lovagoltak, mellettük még furább dolgok szaladgáltak. Például egy lábosfül, aminek babalába volt. Penészes kekszből épített kutya. Mosogatószivacs fejű kisegér. Műanyag flakon, amin kisbabacipő volt, a feje pedig régi gumilabda. Ez is szaladgált.
Kérdezte az ember a tündéreket és embereket, mi ez?
- Ez itt a sok Földlakó ember szemete. Amit az erdőkben, utak mentén kidobnak. A mi tündérgyermekeink ebből építenek játékokat, és mivel tündérek, életet is adnak nekik.
- És kik ezek az emberek, akik hátaslóként szolgálnak Titeket?
- A legnagyobb szemetelőket raboljuk el pár hónapra, azután visszamehetnek a világotokba, és ha megváltoznak, többé nem történik velük ilyesmi.
- Nem olyan rossz hely ez, nem hiszem, hogy ettől megváltoznának. - mondta az ember.
- Nem láttál mindent! - felelte a tündér, és megmutatta mire gondol.
A szekrényes ember egy képet látott a fejében, amin a korábbi szemetelő emberek mosták a vaddisznók fenekét, akik persze tiltakoztak, vadul fellökték őket. De a tündérkirálynő nem szerette ha piszkosak, így meg kellett csinálni valakinek. Ezen felül csak a patak mocsarát ehették, a piszkos patakból ihattak, és sosem mosakodhattak míg a tündéreknél voltak. Sőt, ha már nagyon elfáradtak, akkor szemétkupacokon kellett aludniuk, amiben persze romlott ember-ételek és üvegszilánkok is voltak.
Így az emberünk látta, méltó büntetés ez a szemetelőknek, maga sem találhatta volna ki jobban.
A tündér még ennyit mondott neki:
- Ember, vidd hírét hogy mi van itt, mondd el mindenkinek: ne szemeteljen, és szedjétek össze a korábban szétszórt mocskotokat! Ne hagyjátok, hogy az állatok belelépjenek, hogy madarak ebből építsenek fészket, hogy a növények ilyen földből nőjenek ki!
Ezzel elrepült, az ember pedig felébredt a szekrényben. Érezte, nincs levegő, gondolta ezért is aludt el. De az álmára emlékezett, és a tanácsot megszívlelte.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...